A szerk.

Magaskultúra

A szerk.

Kola József (1900–1967) méltatlanul elfelejtett alakja a magyar könnyűzenének, pedig tíz operettet és több mint kétszáz dalt írt, egyebek mellett az Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát című örökzöldet.

De Kola József szerzeménye a Muzsikusnak dalból van a lelke című dal is, benne „A muzsikusnak szmoking a kabátja, / És nincs egy igaz jóbarátja” sorokkal, ami nem más, mint finomabb megfogalmazása annak a szórakoztatóipari alapvetésnek, hogy „az rendeli a zenét, aki fizet”.

Elsőre e megállapítás a kodályi „legyen a zene mindenkié” antitézisének tűnik, ám a Fidesz hatalomra jutása óta e két dolog könnyen összemosható. Elég az olyan rendezvényekre utalnunk – falunapok, hurka- és pálinkafesztiválok stb. –, amelyeknek a lerészegedés utáni második legfontosabb eleme az ingyen élvezhető muzsikaszó, vagy ha úgy tetszik, a sztárfellépők, akiket a közhiedelem szerint Orbán Viktor fizet.

Mindezt Orbán Viktor sem tagadja le, épp ellenkezőleg, még büszke is rá. „Az elérhető legfrissebb adatok szerint a magyar kulturális kiadások arányaiban – igaz, holtversenyben – az első helyen állnak az Európai Unióban. Hiába, a magyarok önképének fontos része, hogy mi kultúrnemzet vagyunk” – mondotta a miniszterelnök a Magyar Zene Háza nevezetű elvarázsolt kastély megnyitóján, amivel végeredményben azt juttatta kifejezésre, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében, ha kultúráról és azzal kapcsolatos kiadásokról van szó, abba Szikora Róbert éppúgy belefér, mint a Máté passió. Vagy éppen a vadiúj Magyar Zene Háza is, amelynek honlapján ezt olvassuk: „Lehet a zene mindenkié? A Magyar Zene Háza ihletett építészeti formája, áttetszősége, nyitottsága pozitív választ ad erre a kérdésre. Játsszunk zenét! – mert a zene élvezetes, társas játék, amelyben mindenki akár aktívan is részt vehet, életkortól függetlenül.” Így az ars poetica, megfejelve azzal, hogy céljuk nem kevesebb, mint „felmutatni a magyar zene színességét és mélyrétegeit”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.