Okunk a gyanakvásra bőven volt és van: a nyilvánosságra került, politikai színezetű titkosszolgálati ügyekről ugyanis végül soha semmit nem tudunk meg, viszont a következményeket mindig világosan látjuk: az ál-, fél- és valódi információk szelektív adagolásával megzavart közvéleményt, az áltényekre alapozott lejárató kampányokat, a korábbi botrányok nyomainak az eltakarítását, a politikára kínos – akár hatósági – vizsgálatok ellehetetlenítését. Noha ez a jelenség végigkíséri a rendszerváltozás utáni Magyarországot, az effajta sztorik közül feltűnően sok kötődik a Fideszhez.
Érdekesség, hogy Kövér 1998-ban, a „megfigyelési botrány” kirobbanásakor friss titokminiszterként – máig nem cáfolt információk szerint – zárt körben még kikelt a titkosszolgálatok hírbe hozása miatt. Azt a „botrányt” – melynek fő storyline-ja szerint az előző, MSZP–SZDSZ-kormány idején titkos és törvénytelen adatgyűjtés folyt a Fidesz vezetőivel és családtagjaikkal szemben – eredetileg a frissen kormányra került Fidesz propagandagépezete kreálta azért, hogy semlegesítse a Fidesz- közeli cégek nagyon is valóságos botrányait (áfacsalások, járulék- és adóterhek nemfizetése, cégfantomizálás stb.). Ha Kövér valóban kifakadt is (amire azért nem vennénk mérget), sokat nem ért el vele; olyannyira nem, hogy utóbb a szolgálatok egynémely ambiciózus tagja is igyekezett alátámasztani az első pillanattól nyilvánvaló hazugságokat. Aztán a történet idővel érdektelenségbe fulladt, majd csendben kimúlt, pont úgy, ahogyan az efféle hecckampányok mindig is elhalnak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
