A szerk.

Nem dohányzó

Az LMP oligarchák fogságában vergődő kormányról, az MSZP a piac erőszakos újraosztásáról beszél: kiderült, hogy a dohány-kiskereskedelmet átalakító törvény megalkotásában a hódmezővásárhelyi székhelyű Continental dohánygyár is részt vett, amire ráadásul a várost és a Fidesz-frakciót vezető Lázár János még büszke is.

Vissza, de hogyan?

A múlt héten az Európai Bizottság hátulról illette hazánkat, és zárolt - nem elvett, zárolt - durván 150 milliárdnyi uniós fejlesztési forrást. A bizottság döntését jóvá kell hagynia az uniós pénzügyminiszterek tanácsának, az ECOFIN-nek, amely március 15-én dönt majd. A tanács 27 tagja összesen 345 szavazattal bír, a nagyobb tagállamok többel, a kisebbek kevesebbel, és ebből a 345-ből 255 kell a minősített többséghez.

A mintapolgár

Ne törjünk pálcát időnek előtte köztársasági elnökünk fölött! Igenis lehetséges, hogy dr. Schmitt Pál nem lopta kisdoktori disszertációját. Hanem vásárolta. Vagy ajándékba kapta. Esetleg találta az utcán, kutyasétáltatás közben:

Pozsgai Zsolt hazudott

Pozsgai Zsolt, az Új Színház művészeti vezetője azt állította, hogy a Magyar Narancs az Új Színház új vezetése ellen közpénzből finanszírozott lejárató kampányt folytatott. A Magyar Narancs kiadója Pozsgai Zsoltot személyiségi jogsértés miatt beperli.

S ha holnap ő?

Ha valaki azt kérdezi tőlünk az elmúlt 20 évben, hogy mit szerettünk Kádár Jánosban, hát, rövid úton megfelelünk neki: semmit. Ja, rövid úton - egészen a múlt hétig.

Még egyszer annyi

Jön a Velencei Bizottság, az a szakértőkből, alkotmányjogászokból álló testület, amely, ha kérdezik, azt vizsgálja, hogy egy-egy ország ilyen vagy olyan törvénye megfelel-e a jogállami és demokratikus normáknak. Jönnek Budapestre, és szét fogják csapni, de úgy értsék, hogy miszlikre az egyházügyi törvényt.

Felolvas

A Terrorelhárítási Központ már hétfő éjfélkor lezárta a környéket, azt hittük, azért, mert szerfelett aggódnak a miniszterelnök biztonságáért, amikor az a Millenárison megtartja "immár hagyományos" évértékelő beszédét. Valami ilyesmire is hivatkoztak, sok a fokozottan védett személy, nagy a gépkocsimozgás. Apropó, védett személy, Schmitt Pál a lezárás ellenére sem jött el, bátran a feleségét küldte maga helyett.

A tartozás

Az Országos Választási Bizottság (OVB) harmadszorra átengedte az - eddig - utolsó három fideszes népszavazási kérdést a tandíjról, a kórházi napidíjról és a vizitdíjról. A döntést többórás vita előzte meg, az előzmények ismeretében érthetően: az előző két menetben az elutasító OVB-határozatok az Alkotmánybíróságon (AB) landoltak, s a két testület között éles és elvi jogértelmezésbeli különbség alakult ki a kérdések népszavazásra bocsáthatósága miatt.