A szerk.

Felolvas

A szerk.

A Terrorelhárítási Központ már hétfő éjfélkor lezárta a környéket, azt hittük, azért, mert szerfelett aggódnak a miniszterelnök biztonságáért, amikor az a Millenárison megtartja "immár hagyományos" évértékelő beszédét. Valami ilyesmire is hivatkoztak, sok a fokozottan védett személy, nagy a gépkocsimozgás. Apropó, védett személy, Schmitt Pál a lezárás ellenére sem jött el, bátran a feleségét küldte maga helyett.

Apropó, feleség, Orbán Viktor fellépése egyetlen olyan részében, amikor nem bámulta meredten a papírjait (tényleg, ilyet még nem csinált: csak szótöredéknyi időkre bírt felpillantani leírt beszédéből), azt találta mondani, hogy reggel megkérdezte a feleségét, mit mondjon délután, s ő azt tanácsolta: mondj el mindent. Komoly szava lehet otthon a nőnek, hiszen Orbán épp az ellenkezőt cselekedte. Nem mondott semmit, csak beszélt, beszélt, s amikor letelt az előre kikalkulált egy óra, abbahagyta, kínjában visszanyúlván Berlusconi fordulatához: hajrá satöbbi. Nem mondott semmi újat, semmi kézzelfoghatót, pláne előremutatót, csak mantrázta a szokott hülyeségeket, az unió hanyatlik, de közben van pofája akadékoskodni, a békemenet jól megmutatta nekik, különben meg a komcsik és az idegenekhez dörgölőző bandájuk ellopott már innen mindent, ami nehezebb a levegőnél. Ám a kormány kiáll a középosztályért, király az egykulcsos adó, s jövőre már a kisfizetésűek is jól járnak (ja, mindig jövőre), lesz sok munka és jogos az egyetemet végzők röghöz kötése.

Innentől érthető is, hogy miért zárta le a fél kerületet a terrorelhárítás. Nehogy egy árva gondolat is belopakodjék valahogy a Millenárisra, mert még Orbán Viktor közelébe talál férkőzni, s abból baj lesz.

Jól végezték a munkájukat.

Orbán Viktornak ez volt a tizennegyedik ilyen beszéde, idézzen fel valaki valamelyikből is bármit! (A "mindenről a komenisták tehetnek" nem ér.) Ezek a beszédek ugyanis nem érnek semmit, különösen kormányon nem. S nem azért nem érnek semmit, mert annyira elképzelhetetlen lenne, hogy egy felelős miniszterelnök kiáll a nép elé, s elmondja, hogy ebben az évben ezt és ezt végeztük, ezt akartuk, s abból ennyi sikerült, idén majd ezt és azt máshogyan próbálunk csinálni, amazt meg folytatjuk.

De Orbán Viktor kiáll a gondosan kiválogatott, ünneplőt húzó kegyeltjei elé (idén a kisdoktor volt a fekete seggű, aki nem jöhetett), és szól hozzájuk, nem mond ugyan semmit, de az nem is számít, az egybegyűltek csak akusztikai élményre vágynak, vezetőjük hangjának duruzsolása megmelegíti az ő szívüket.

Nem eleve az évértékelő beszéd érdektelen, hanem az, ahogy Orbán űzi: mellébeszélve, izzadva, blattolva. Sportszerűtlenül.

Nem a műfaj a halott.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.