Tartalom

Narancs XIX. évf. 26. szám (2007-06-28)

Publicisztika

Publicisztika

A nagypapa házai (Az épített örökség védelméről)

Hajlamosak vagyunk rá, hogy - mint annyi más dologgal is - a műemlékvédelemmel, az épített örökség ügyével mindig csak a kisebb-nagyobb botrányok kapcsán kezdjünk foglalkozni: ha régi házat bontanak, ha utat építenek a parkba, ha magára hagyják és elpusztul valami. Néha érdemes botrányok nélkül is átgondolni, milyen lehetőségeink vannak arra, hogy a történeti épületeinket megőrizzük.

Egotrip

Öt és feles (A bíró, aki önmagát állította ki

Egotrip

Történetek a megyeháromból 6.)

A bíró, aki önmagát állította ki (Történetek a megyeháromból 6.) A Váchartyán-Boldogkőváralja mérkőzésen történt. A 89. percben, 1-1-es állásnál a hazaiak kapusa kivédett egy lövést, azonban a labdával együtt az alapvonalon kívülre esett. A Boldogkőváralja közben szögletet végzett el, a középcsatár gólt fejelt, csakhogy a másik labda még a kapus kezében volt. A meccset valószínűleg újra kell játszani, valószínűleg egy labdával.

László Ferenc: Párnacsata

Egotrip

A Beethoven-lélek kéjgályái

Senkit se tévesszen meg a fenti cím: eszem ágában sincs elvenni a dicső Csontzenész kenyerét (sem elinni borát, felhörpölni ánizslikőrjét sat.), azaz nem a nagy zeneköltő életének intimitásait tárgyazza soros cikkem, hanem akárcsak legutóbb, úgy ezúttal is egy feledésbe merült szocialista író erotikus jellegű műveiről lesz szó közöttünk.

A szerk.

A szerk.

Hatvanhat!

Merkel, a szádhoz pattanhat! Aztán persze mégsem úgy lett, a hisztik és fenyegetőzések után mégis Angela Merkel mondta ki a végső szót, és többé-kevésbé a múlt hét végi uniós csúcs is meg lett mentve - de erről később.

A szerk.

A szerk.

A tartozás

Az Országos Választási Bizottság (OVB) harmadszorra átengedte az - eddig - utolsó három fideszes népszavazási kérdést a tandíjról, a kórházi napidíjról és a vizitdíjról. A döntést többórás vita előzte meg, az előzmények ismeretében érthetően: az előző két menetben az elutasító OVB-határozatok az Alkotmánybíróságon (AB) landoltak, s a két testület között éles és elvi jogértelmezésbeli különbség alakult ki a kérdések népszavazásra bocsáthatósága miatt.

Külpol

Külpol

"Minden arra megy ki, kié lesz a hatalom" (Rainer Grell jogász, a "muszlimteszt" szülőatyja)

A tartományi belügyminisztérium (volt) jogtanácsosa írta azt a "muszlimteszt" néven is emlegetett honosítási kérdőívet, amelyet 2006. január 1-jével vezettek be Baden-Württembergben. A kérdőív heves vihart kavart az európai muszlim szervezetek, a baloldali és a liberális politikusok körében: a Frankfurter Allgemeine Zeitung a CDU jobbszélén tanyát vert Grellt a baden-württembergi Pim Fortuynnak nevezte.

A bradfordi zavargások után hat évvel

Külpol

Nem is egy ház

Amikor 2001-ben az észak-angliai Bradford egyes negyedeit lebontotta néhány száz muszlim fiatal, egész Nagy-Britannia értetlenül állt az addig ismeretlen léptékű erőszak előtt. A város azóta is igyekszik elkerülni, hogy a zavargások megismétlődjenek, de eközben még arról sincs megegyezés, mi volt az okuk.

Külpol

"Biztonságot kell teremtenünk" (Ronald Mollinger, Hollandia budapesti nagykövete)

Abu-Dzabiban, Bejrútban és Teheránban szolgált, majd Afganisztánban képviselte a királyság érdekeit. Nagy szerepe volt abban, hogy Hollandia végül Baghlan tartományban vállalta a NATO helyi újjáépítő csoportjának (PRT) irányítását - ezt tavaly ősszel Magyarország vette át. 2003 és 2005 között ő volt a terrorelhárításért felelős nagykövet is. Két éve él Magyarországon. Úgy véli, a terror ellen a nemzetközi fejlesztés a gyógyír.

Külpol

Nem sziget

Magyarország három éve, amikor aláírta az Európai Unió csatlakozási szerződését, formálisan és hivatalosan is tagja lett a szabad és demokratikus országok családjának. Lassan itt az ideje, hogy ezt a tényt a maga teljes súlyában felfogjuk.

Mozgásban - Világpolitikai melléklet

Külpol

Ösztöndíjasok Magyarországon: Konzul leszek

A tehetséges magyar egyetemisták külföldi tanulási lehetőségeit ma komoly európai és amerikai ösztöndíjak segítik. A hatvanas-hetvenes években a magyar egyetemek jelentettek sokat a fejlődő országokbeli fiatalok számára. E hagyomány mostanra szinte teljesen megszakadt.

Külpol

Magyarország mint adományozó: A komor donor

Magyarország tavaly 25 milliárd forintot költött a kevésbé szerencsés sorsú államok támogatására; elvileg az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljaiból kiindulva a szegénységet próbáljuk enyhíteni a világban. Hogy mennyire átgondoltan, hatékonyan, arról keveset tudni. A folyamat kevéssé átlátható, az értékelés és az ellenőrzés gyerekcipőben jár.

Belpol

Belpol

Stolpersteine 2007: Botlatás vidéken

Gunter Demnig kölni képzőművész másfél hónapja a budapesti Ráday utcában helyezett el három "Emlékező macskakövet". Június közepén 32 újabb követ süllyesztett a járdába 8 kelet-magyarországi helyszínen. Három napon át követtük.

Belpol

Közlekedésikártya-projektek: Csipetnyi kavarok

Bedőlni látszik az eredeti, az országos elektronikus jegykezelő rendszer kiépítésére eredetileg kitalált Elektra-koncepció. Az érdekeltek sakkoznak, hogy melyik modern és drága kártyát válasszák, és ki kezelje a közlekedési szolgáltatók közötti, nagy bevétellel kecsegtető elszámolóközpontot.

Belpol

Olajügyek: Időnként felfakad

Ahogyan egy svéd dokumentumfilm okán pillanatok alatt címlapsztori lett az elfeledettnek vélt magyarországi Gripen-beszerzésekből, úgy a Kármán Irén újságíró elleni brutális támadás a honi "olajozás" soha fel nem tárt történetére irányíthatja a közfigyelmet. Hat év múltán, újra.

Belpol

"Úgy történt, mint a filmekben" (Daróczi Dávid kormányszóvivő)

Szóvivőtársával, Budai Bernadettel páros interjút szerettek volna adni, hogy ezzel is jelezzék az egyenrangúságot és a feladatmegosztást. Mivel más úton kerültek a pozíciójukba, és Daróczi Dávid a rendszerváltás óta a legfontosabb kormányzati pozíciót betöltő cigány értelmiségi, mégis szólóinterjút kértünk.

Trafik

Trafik

kertész lesek - PATER MARCUS

Szinte észrevétlenül változott néhány év alatt a Lánchíd budai hídfője és a Batthyány tér közötti szakasz vendéglátó negyeddé.

Trafik

csontzene - Hoffmann újabb meséi

Igazán zavarban van minden zenegyűlölő, aki a héten koncertre akar menni, az ajánlat a nullára zsugorodott Budapesten, vidéken meg még nem kezdődtek el a különféle fesztiválok.

Zene

Zene

Valahol, mocsárban - Caryl Churchill: Drámák (könyv)

Londonban nincs olyan könyvesbolt, ahol a megannyi különböző kivitelű és tartalmú Churchill-kötet mellett ne találnánk még egy-két vaskos biográfiát is a jövőre hetvenéves, a szigetországban több mint harminc éve folyamatosan játszott és nagyobbrészt ünnepelt szerzőről.

Zene

Forró rágógumik (Négy új rocklemez)

Az úgynevezett nyári rocklemez lendületes, rövid és mérsékelten gondterhelt számokból épül fel. Az alábbi négy album ilyen - stilárisan, no meg a minőség terén persze mutatkoznak eltérések.

Zene

Az ördög életműve - The White Stripes: Icky Thump (lemez)

Rendszereztem a nullás évtized meghatározó zenekarait, a szaksajtó által csak "új rockforradalom" címke alatt emlegetett garázstársaságokat - próbáltam egy olyan bandát kiemelni, amelyik már most, 2007-ben elmondhatja magáról, hogy komplett és tisztes életműve van. Bizarr, de nagyjából csak Jack és Meg duóját tudtam megjelölni.

Volt Fesztivál

Zene

A szükséges feszültség

Nem hiszünk a szemünknek: idén már tizenötödik alkalommal várja szinte hazajáró vendégeit a soproni Volt Fesztivál - kezdők és haladók egyaránt kipróbálhatják a négynapos (július 4-től 7-ig tartó) zenés maratont.

Zene

És festék... - Lakner László: Isa pur... (kiállítás)

Vilém Flusser szerint az írás, pontosabban az ábécé "feltalálásának"alapvető oka az volt, hogy kellett egy eszköz, egyszersmind módszer, amelynek révén meghaladható, a szó szoros értelmében felülírható a mágikus-misztikus, vagyis prehistorikus tudat, s hogy következésképpen megnyílhasson és tágulhasson a tér a historikus tudat előtt. Vagyis az ábécé a történeti tudat kódjává lett.

Könyv
Film
Lélek

Lélek

"A molekuláris genetikától a jog sokkal többet vár" (Pádár Zsolt homogenetikus, Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet)

Az igazságügyi DNS-azonosítás egyik legkiválóbb honi szakértője szerint semmi sem olyan egyszerű, mint ahogy az a naiv sajtóközleményekből látszik. Az igazságügyi genetika több tudományterületből építkező tudományág, eszköztárában igen fontos szerepet játszik a statisztika és a valószínűségszámítás, s ezzel a büntetőjogászoknak is tisztában kell lenniük.

Tranzit

Tranzit

Állomásról állomásra XIX.: Egyet fizet, kettőt csap (Kőbánya-Kispest)

Ha azt mondják, gondoljunk egy sárga-piros, csupa üveg épületre, nyolcszögletű ablakokkal, egészen biztos, hogy valami vidám dolog ugrik be: házikó, ami fölött teli szájjal mosolyog a nap, a bárányfelhőket pedig egyenesen a sárga tengeralattjáróból zavarták az égre. De miért kellene fantáziálnunk, amikor Budapesten igazából is létezik ilyesmi? Ráadásul minden képzeletet felülmúl.

Tudomány