A hosszú hétvége előtt egy nappal Lázár János frakcióvezető és Gulyás Gergely képviselő Az Országgyűlésről címmel törvényjavaslatot nyújtott be. A Házszabályt kiváltani, illetve annak esetleges következetlenségeit megszüntetni hivatott tervezet többek között újrarendezné az országgyűlési képviselőcsoport-alakítás szabályait is.
Ez akár indokolt is lehetne: 1990 óta valamennyi parlamenti ciklusban gondot okozott az elégtelen szabályozás, vagy épp a szabályozás hiánya. 1990–1994 között 10 főben határozták meg a frakcióalakításhoz szükséges minimális létszámot, amit a következő ciklusban elfogadott Házszabályban 15-re emeltek. E rendelkezés azonban változatlanul nem kezelte azt a potenciális problémát, amivel a MIÉP 1998-as bekerülésével szembesült először az Országgyűlés. Bár a Csurka-párt 5 százalék fölötti listás eredményével teljesítette a parlamentbe jutás feltételét, csupán 14 helyet szerzett – vagyis az érvényes szabályozás szerint nem lehetett volna képviselőcsoportja, ami nyilvánvalóan ellentmondott a törvény szellemének. Az Alkotmánybíróság a Házszabály vonatkozó részét ezért alkotmányellenesnek ítélte, és megsemmisítette. Az Országgyűlés azonban sem abban, sem a következő ciklusban nem alkotott új szabályt; erre csak 2007 decemberében szánták rá magukat a képviselők, amikor ismét 10 főben határozták meg a minimális létszámot. (Azzal a kiegészítéssel, hogy a bejutási küszöböt átugró szervezet akkor is alakíthat képviselőcsoportot, ha a választási matematika miatt tíznél kevesebb mandátumhoz jut.)
Az évtizedig tartó szabályozatlanság oka világos: a frakcióalapítási joggal való bűvészkedés mindig is a politikai harc része volt, amellyel a mindenkori kormányzó többség szívbaj nélkül élt is, ha érdeke úgy kívánta. Orbán első kormánya éppúgy (amikor az exlex állapot kapóra jött neki a MIÉP-frakció életben tartására, amelyre szüksége volt a jobboldali csonka kuratóriumok működéséhez), mint a 2002–2006 közötti periódusban az MSZP–SZDSZ-koalíció (amikor a legendás Lakiteleki Munkacsoport kizárása után az MDF-frakció létszáma 10 fő alá süllyedt, a kormánypártok viszont nem akarták, hogy a Fidesz vetélytárs nélkül maradjon a parlamenti jobboldalon). Országgyűlési bizottsági tagságra, külön költségvetésre, a plenáris napirend alakítására ugyanis kizárólag a frakciók, illetve az azokba tartozó képviselők jogosultak, a függetlenek nem.
A március 14-én benyújtott Fidesz-tervezet 29. § 1. bekezdése 12 főben határozná meg a frakcióalapítás minimális létszámát. Az ok újfent világos: Gyurcsány Ferenccel pont annyi képviselő távozott az MSZP-frakcióból, amennyi a jelenlegi szabályozás szerint minimum kell – a féléves moratórium lejárta után – az önálló képviselőcsoport létrejöttéhez. A beterjesztők nem is vacakolnak sokat a magyarázattal: „A javaslat 10 főről 12 főre emeli a frakcióalakítás »csengőszámát« annak érdekében, hogy megakadályozza a parlamenti frakcióstruktúra szétaprózódását és ezzel a parlamenti munka hatékonyságának, eredményességének csökkenését.” Hogy miért éppen 12 főtől, és miért nem mondjuk 9, 10, 11 vagy 21 fő fölött érvényesül kellőképpen a parlamenti munka hatékonysága, arra persze nincs válasz. Illetve dehogy nincs: ha Gyurcsányék huszonhárman lennének, akkor a 29. § 1. bekezdése minden bizonnyal 24 főben határozná meg a frakcióalakításhoz szükséges legkisebb létszámot.
A tervezet e része műfajilag leginkább arra a szánalmas akcióra hasonlít, melynek során a Fidesz-agytröszt a számos vihart megélt pártcég nevét (Fico) – mivel annak egyes ügyleteit, valamint a Fidesz-közeli cégbirodalmat 1998-tól az SZDSZ támadta a leghevesebben – 1999 októberében Sades (ejtsd: Szadesz) Kft.-re változtatta. Ahogyan azon húzásuk menthetetlen infantilizmusukat, úgy a mostani menthetetlen sunyiságukat és gyávaságukat mutatta meg a maga pőreségében.
