Azóta kicsit összezavarodtunk. Nem volt-e véletlenül szerethető tulajdonsága nevezettnek, hogy ellene sosem kísérelt meg puccsot egy amerikai tévétársaság sem? Pláne háromlábút! Mondhatjuk, hogy szerencsések vagyunk, mert Ceausüescu ellen nyilván kíséreltek, Kádár ellen pont nem. Puccsot ebben az országban utoljára Bástya elvtárs ellen kíséreltek meg, de neki is reklamálnia kellett érte. Így volt ez egész mostanáig, amikor a gaz CNN nem bírt már tovább magával és puccsba lendült - titkosszolgálati úton bemérhető - szövetségeseivel (azaz a magyar komcsikkal és a külföldi szekértolóikkal) Orbán Viktor ellen. Ezt onnan tudjuk, hogy a Fidesz múlt heti frakcióülésén ő maga mondta el pártja honatyáinak, akik aztán szaladtak is vele a sajtóhoz (tekintet nélkül az orgánumok jobb- vagy baloldali fekvésére). A sajtó nyugtázta, hogy Orbán a puccsot leverte.
De aztán csak eszébe juthatott valakinek a Fideszben, mert ott is vannak okos emberek ám, hogy Sztálin elvtársnak volt szokása puccsokat verdesni. Erre némi gondolkodási idő után kifutott a nyílt vízre a párt - az önkormányzatok veszedelmes valutatartozásai miatt nemrégiben kicsit meglékelt - két zászlóshajója, a Kósa és a Lázár, s telekürtölték immár csak a baráti médiát avval, hogy áh, dehogy mondott ilyet Orbán, ő csak a haza gondjait ecsetelte.
A történet erősen emlékeztet Orbán Viktor és az európai pénzügyi paktum esetére, amikor az éjszakába nyúló uniós vita után mindenki úgy tudta, hogy a magyar miniszterelnök nemet mondott az aláírására, aztán másnap délelőtt ő már azt mondta, hogy ez a nem nem olyan nem nem, hanem olyan nem, amiről meg kell kérdeznie a magyar parlamentet. Hétfőn a parlamentben már úgy vezette elő a paktumot, hogy menynyi minden jóságot sikerült neki beleszerkesztenie. Neki. Az EU pénzügyi egyezményébe.
Az is jó volt még az egri frakcióülésen, hogy mélyen demokratikus volt. Kérdezhettek bármit a képviselő urak! Orbán Viktor nyitott volt, meghallgatta az észrevételeiket, megvitatta velük a helyzetet, hogy közösen kiókumláljanak valamit. Ez úgy festett, hogy amikor György István megkérdezte, hogy vajon a BKV dől-e, a nagy ember demokratikusan, ám némileg foghegyről odavetette: "A BKV még sosem dőlt be, most sem fog." S így ment minden tovább demokratikusan, amin felbuzdulva Pósán László meg bírta jegyezni, hogy talán hiba volt nyolcszázról százra csökkenteni a jogászképzésben támogatottan részt vevők számát. Mire Orbán azt mondta neki, hogy tényleg hiba volt, nullára kellett volna.
Most gondoljon bele a tisztelt olvasó, milyen lehet egy fideszes képviselőnek melóba menni? Már a villamosmegállóban azon kell agyalnia, hogy ma ki akarja majd megpuccsolni a főnököt, ma ki hozakodik elő egy rossz kérdéssel? Hova nézzek, amikor a puccsról beszél? Magam elé? 'rá? Figyeljem, mit csinál Lázár, és próbáljam utánozni? De mi van, ha holnap épp Lázár kerül sorra? Vagy én. Mi lesz, ha valaki rákérdez Schmitt Pál diplomájára? Mi lesz, ha valaki rákérdez bármire? Mit mondok, ha megint felveti, hogy "el kell dönteni, hogy ki melyik párt tagja, melyik oldalon áll"?
S az még hagyján, hogy milyen ma fideszes honatyának lenni. De milyen magyar állampolgárnak lenni?
