A szerk.

A hazaárulózásról

A szerk.

Az Európai Parlament a múlt héten felszólította az Európai Bizottságot arra, hogy tüzetes vizsgálatnak vesse alá az Orbán Viktor kétharmada által elfogadott fontos törvények egy részét, köztük az új alaptörvény egyes rendelkezéseit is. A vizsgálatot megrendelő EP-állásfoglalást az EP legnagyobb baloldali frakciója, az Európai Szocialista Párt kezdeményezte. Rajtuk kívül a zöldek és a liberálisok szavazták meg, így kapott többséget az Európai Néppárt által javasolt dokumentummal szemben.

Tekintettel arra, hogy a magukat a kormány valagában elfészkelt vezércikkíróknak, főcím-szerkesztőknek, ilyen-olyan professzoroknak, álíróknak és álcivileknek, meg néhány kisebb horderejű politikai segéderőnek, köztük a mindig rokonszenvesen rezes orrú Pálffy Istvánnak az első dolguk volt, hogy lehazaárulózzák és minden lehető módon denunciálják és megfélemlítsék először is azokat a magyar EP-képviselőket, akiket okkal vagy anélkül a fenti dokumentum szerzői között tudtak, másodszor pedig azokat, akik, mint ez az újság is, az EP-állásfoglalást minden részletében pontosnak és lényeglátónak, valamint a magyar haza és a nemzeti érdekek szempontjából kedvezőnek értékelik;

valamint tekintettel arra, hogy a fent említett vezércikkírók stb. természetes joguknak vélik azt, hogy erkölcsi és hazaszereteti kérdésekben megfellebbezhetetlen tekintélyként nyilvánuljanak meg, és hogy bizonyos honfitársaikat, illetve azok általuk kijelölt csoportjait minden hazaáruló tetűnek, idegen érdekeket szolgáló gazembernek és pszichiátriai esetnek, elmebetegnek elhordják,

és végül tekintettel arra, hogy ez a szertelen mocskolódás gyengébb idegzetű honfitársainkat netán megfélemlítheti, de legalábbis elbizonytalaníthatja őket úgy a hazájukhoz, mint a saját magukhoz való viszonyuk tekintetében,

vizsgáljuk meg mi is, legalább néhány részletében az EP-felszólítás tartalma és a haza, valamint a hazaszeretet közti összefüggéseket.

Az EP-állásfoglalás kifogásolja például, hogy a kétharmados többség a Kúriának átnevezett Legfelsőbb Bíróság elnökét mandátumának második évében eltávolította; hogy nyugdíjazás ürügyén körülbelül háromszáz bírót leaprít; és hogy az ügyek kiszignálásának bürokratikus, elfogulatlan automatizmusát a kormány által kinevezett, az uralkodó párthoz közvetlen családi szálon kötődő személy önkényes döntéseivel váltja fel. Az EP többsége szerint a törvényalkotó mindezzel súlyosan veszélyezteti a bíróságok függetlenségét a végrehajtó hatalomtól.

Igazak-e ezek az állítások? Igazak. Jól érti-e az EP többsége az Orbán-féle bírósági reform lényegét, valóban magukban hordozzák-e ezek az intézkedések az önkény csíráit, azt a lehetőséget, hogy bizonyos perekben, vagy jó néhány perben, a tételes jogon kívüli megfontolások alapján szülessen ítélet? Jól érti, és magukban. És vajon az a jó haza-e, amely a lehetséges legnagyobb mértékben garantálja fiai és leányai számára a tisztességes bírósági eljárást, vagy az a jó haza, amelyben fennáll a veszélye annak, hogy a bírák politikai meggyőződésük alapján, netán egyenesen politikai parancsra döntenek? A magyar hazának és lakóinak jár-e a független bíróság, vagy hülyék vagyunk hozzá?

Nem, nem az a jó haza, ahol a bíróságok a kormánytól függenek, hanem az a jó haza, ahol a bíróságok függetlenek. És ezért az a jó hazafi, aki hazájának nem az előbbi, hanem az utóbbi modell szerint működő bíróságokat kíván.

Ugyanezt a nem túl megerőltető szellemi gimnasztikát elvégezhetjük az EP-állásfoglalás egyéb pontjainak esetében is. Például azéban, amelyik a visszamenőleges hatályú törvényhozást minősíti az európai jogelvekkel basically ellentétesnek. Jót tesz-e a hazának az, ha az uralkodó párt visszamenőleges hatályú törvényekkel relativizál minden leírt szót és kötelezettségvállalást, ha azt teszi törvénnyé, hogy az állam, az erősebb bármit mondhat, bármit le- és aláírhat, úgysem kell betartania? Ha bárkinek elveheti a pénzét?

Nem, az ilyen párt nem tesz jót a hazával. Az ilyen párt nem a hazáját szereti, hanem az erőszakot, a korlátok nélküli hatalmat és a pénzt. A visszamenőleges hatályú törvényhozás, mint a magyar haza példája is mutatja, ahhoz vezet, hogy a haza lakóival és a haza kormányával senki nem akar majd üzletelni, és ebbe a haza hamar belerokkan. A visszamenőleges hatályú törvényhozás a hazát tönkreteszi. Aki a visszamenőleges hatályú törvényhozást bevezette, az a haza érdekei ellen cselekedett.

Mondhatnánk tovább is: az egyházügyi törvényt, a választókerületek Fidesz-barát megrajzolását, a százhúsz évre kinevezett Orbán-marionetteket, ezek mind benne vannak az EP-állásfoglalásban. De miután idáig eljutottunk az irat tanulmányozása során, feltehetjük a soron következő kérdést is. Vajon helyes-e, ha valaki, mint az a pár magyar szocialista EP-képviselő, minden rendelkezésre álló eszközzel megpróbálja a hazánkat ezektől a törvényektől megmenteni?

Helyes. Minden magyar ember, aki az EP-állásfoglalás megszületésében közreműködött, büszke lehet rá. Mert a hazáját segítette vele.

És ha ezt a kérdést megválaszoltuk, már csak egy maradt hátra. Vajon a bevezetőnkben emlegetett vezércikk- és címlapszövegírók, professzorok, álcivilek és álművészek, munkáslevelezők és denunciáns nagykövetek, segéd- és egyéb politikusok eközben, miközben tehát a haza tönkretételéhez, elszegényítéséhez és lerontásához tapsolnak, miért és hogyan veszik maguknak a bátorságot ahhoz, hogy hazaszeretetről meg erkölcsről prédikáljanak? Hogy rágalmazzanak, mocskolódjanak és sértegessenek? Feltehetjük-e a kérdést, hogy miért nem mennek inkább a francba?

(Jellemző módon miután Orbán Viktor - tegyük hozzá nyomban: helyesen - a pénzügyi stabilitási paktumhoz való csatlakozással megtért a brüsszeli mainstream kebelére, és egyáltalán, feltűnő jámborsággal készül az unió ilyen vagy olyan szervei által kifogásolt törvényhozási hulladékainak széles körű módosítására, a hazaárulózás is alábbhagyott kissé. Olyan szordínós lett. A hazaárulózók még múlt heti önmagukat sem képesek nem elárulni.)

Neked ajánljuk