Két, hastájon feltűnően domborodó overallt viselő fiatalember vágott át a csarnokon, az egyik partvist és vödröt cipelt, a másik egy különös, múlt századi porszívót. A vetítőterem felé tartottak, ám az ajtóban beleütköztek egy bordó köpenyes, ősz hajú nénibe.
- Basszus, ez valami jegyszedő - súgta egyik a másiknak, de nem jöttek zavarba.
- Gúten tág, vó iszt dén dí kinozál? Pardon, der.
- Hier lang. Maguk magyarok?
- Vír zind kejne ungaris, a fenébe, ezt elszúrtam, de talán nem vette észre, vír zind türkise gasztarbeiter. Vír kommen um takaríten. Dí séf hát unsz gesikt. Suldigung: der séf.
- Kár, pedig azt hittem, hogy magyarok, maga úgy hasonlít arra az államtitkárra... - mondta a néni, s kis fejbiccentéssel odébbállt.
A két fiatalember ezután zavartalanul belépett a terembe, és a ruhájuk hasából előrántott paksamétából sűrűn teleírt papírokat raktak minden moziszékre. Amikor végeztek, összenéztek: te George Smiley, én James Bond!
Valószínűleg így kézbesítette a világsajtónak szánt levelét a berlini filmfesztiválon a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a magyar versenymű, Fliegauf Bence Csak a szél című munkája bemutatóján. Mely film aztán a zsűritől magas kitüntetésben, nagydíjban részesült.
Mondhatnánk, hogy lám, a jó magyar állam mindent megtesz filmjeink sikeréért, adott esetben még szívesen hülyét is csinál magából - de sajnos a levél nem engedi meg a további tréfálkozást. Ha még akarnak nevetni, kedves olvasóink, az online felületünkön megtalálják a bűnrossz németséggel megírt levél szöveghű visszafordítását.
Magát a levelet azonban nem csupán a kézbesítés módja és gyalázatos németsége, de főként a tartalma miatt kell szégyellnünk. Azt írja benne ugyanis a magát Nyilvános Felelős és Igazság Minisztériumnak nevező KIM, hogy ide vigyázz, világsajtó, ez csak egy film, egy kitalált történet, Magyarországon nem így mennek a dolgok, s aki mást mond, az az ország rossz hírét kelti.
Magyarországon valójában ócskavasnak is alig jó fegyverekkel ölik a romákat, távolról sem a legkorszerűbb technikával, mint szerte Európában, délen és nyugaton. Norvégiában például sokkal több embert ölt meg a tömeggyilkos, és Németország is jobb, ha bekussol, mert a lelkén száradnak a Döner-gyilkosságok, hogy mást ne mondjunk. Nemhogy öljük mi a romákat, épp ellenkezőleg, megmentjük őket a rájuk törő Európától, az Orbán Viktor által benyújtott - és széles körben, világszerte elismert - romastratégia útmutatásaival.
Mintha az ócskavas nem is ölt volna, mintha mindez nem is nálunk történt volna. Mintha ez az egész nem lenne szemenszedett hazugság.
Mindez pedig nem más, mint a szokott Fidesz-praxis. Odapiszkítani valahová, ahová nem szabadna - jelen esetben az emberi minimum közepébe -, s amint felmerül a lehetősége, hogy netán kitudódik, hogy mi tettünk oda, azonmód lázas igyekezettel nekiveselkedni a sarunk elsikálásának, másokra kenésének, mindközönségesen elcsalásának. Hátha akkor nem úgy lesz, ahogy van. S tenni mindezt rendíthetetlenül a megátalkodottságig, akkor is, ha tudván tudjuk, hogy senki egy szavunkat el nem hiszi.
Hazudva elvett emberéletekről, hazudva mindenről, ami ér valamit. Nem törődve épp egy film sorsával, nem törődve emberek életével, érzéseivel, a haza becsületével, hülyének nézve mindenkit.
Sunyi vigyorral, simlis, rossz németséggel, mint az Orbán-kormány.
