Jól van, ez is megvolt. Lehet hátradőlni és röhögni, hosszan, szívből, derűsen. A naivabbak, a vén reakciósok, akik még mindig nem értik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, azt hitték, hogy majd pont itt megálljt lehet parancsolni a folytonos hazudozásnak. Hogy ez most tényleg sakk-matt helyzet. Mert hát arra, ami magától értetődően, mindenki számára láthatóan fekete, csak nem lehet már azt mondani, hogy fehér. Pedig már miért ne lehetne, mibe van az a tudós uraknak, azt mondják, aláírják, kész, mindenki mehet a dolgára, nincs itt semmi látnivaló.
A ma közzétett jelentés leszögezi, hogy a vonatkozó munka nem lopáson, a francokat, hanem fordításon alapul. Valljuk be, ezt Szijjártó Péter sem mondhatta volna szebben. Kukacoskodhatnánk is, persze: senki nem mondta meg Schmittnek a jelentés szerint, hogy ha nem saját munkáját adja be, hanem egy olyat, ami „fordításon alapul”, az aggályos lehet esetleg, főleg akkor, ha épp nem köztársasági elnök az ember. „Így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.” Az, hogy az egyetem elmulasztott szólni, szakmai hiba volt szerintük. (Még önmagukat is leköpik, csak ezt a szerencsétlent mentsék valahogy). Ugyanakkor megjegyzik, hogy a disszertáció „formailag megfelelt… a Testnevelési Egyetem gyakorlatának”. Akkor mi a baj, miért „vétett” az egyetem „szakmai hibát”? Megfelelt, vagy nem felelt meg? Egy érdekes mondat szerint a Georgiev és Schmitt munkája közti egyezés „több esetben indokolt”. Akkor más esetekben nem indokolt? Ha nem, az nem probléma esetleg mégis? Az indokolatlan egyezés is megfelel a korabeli követelményeknek?
De vidámabb nap ez annál, mint hogy a kákán is csomót keressünk. Inkább nézzük meg, milyen lehetőségeket tartogat a dolgok ilyetén állása számunkra. Most, hogy immár nemcsak pontosan tudjuk, hanem papírunk is van róla, mire jó és mennyit ér a magyar felsőoktatás, divatba jöhetnek másként, például státusszimbólummá válhatnak a doktori fokozatok: olyan lesz, mint régen a Jókai-összes. Ha valaki a „nemzeti középosztályhoz” kíván tartozni, nem árt, ha vásárol magának egyet.
A magyar felsőoktatás presztízse nem számít. Kis lépés korlátozni a keretszámokat: az egész kócerájt úgy, ahogy van, be kéne zárni most már. Ezek után is fenntartani tényleg nincs semmi értelme, színtiszta pazarlás, pedig bőven volna helye a pénznek. Legyen ez a Schmitt-összefoglaló a hattyúdal, már a szemesztert sem fontos befejezni. Holnaptól oda lehet adni a telkeket és az épületeket Nyergesnek és Simicskának, és akkor megint egy gonddal kevesebb.
