Ferihegyen? Az szép nagy, látszik rajta, hogy nem vagyunk lemaradva… de több mint egyórányira van. Kéne ide közelebbre legalább egy kifutópálya, kicsiny, takaros aeroport, mondjuk Flughafen Tabajd. De most jó lesz Budaörs, onnan fél óra alatt ide lehet érni. Ahogy kiszáll, tuszkoljátok a kocsiba, s egyből itt a könyvtárban fogadom, némi frissítő, épp csak körbepillant, megnéz mindent, fölül a robogómra, amivel a polcok között szoktam közlekedni, aztán mehet zuhanyozni. A Kék lakosztályt szánom neki, nehogy már a nagyobbak közül valamelyiket, mégiscsak egy tintanyaló – így füstölgött számadói és road managerei előtt az öreg, amikor a világhírű brit szélsőjobboldali filozófus, Sir Alexander Hutton-Shithead fogadására készült. Majd jól elbeszélgetünk, megcsodálja a könyvtáramat, s megbeszéljük a világ dolgait egy jó szivar mellett, kibontok egy etyeki Armagnacot, és elmesélem neki, hogy épp egy vitairaton dolgozom, mely gyökerestül cáfolja majd Leibniz szinte mindegyik tézisét, amelyet az emberi értelemről alkotott… Bevallom, hogy lassan haladok vele, de ha kész lesz, nagyot fog szólni. Egy Rousseau-idézetért, melyet igazából jól tudok (hisz előre betanultam), de úgy teszek, mintha nem lennék biztos benne, professzorosan, franciásan, fürgén könyvespolcomhoz lépek, az első kiadásért, a bőrbe kötöttért… Lássuk csak, Parmenidész, Platón, Robespierre… ez az, Rousseau… C’est ça!
Vagy felnézek a plafonomra, c’est mon plafeune, tele bölcsességgel, teszem hozzá nonsallanszosan, arisztokratikusan!
Aztán megkérdem, ő min dolgozik… Esetleg még egy kis szotyolát, Sir Alexander?
Elmesélünk egy másik történetet is, esküszünk, hogy semmi köze az előzőhöz.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
