A szerk.

Az Old Manor

A szerk.

Kiküldtem érte a gépet. De hol szálljon le? Börgöndön? Az itt van a megyémben, akár büszke is lehetnék rá, de háromnegyed óra az út idáig kocsival.

Ferihegyen? Az szép nagy, látszik rajta, hogy nem vagyunk lemaradva… de több mint egyórányira van. Kéne ide közelebbre legalább egy kifutópálya, kicsiny, takaros aeroport, mondjuk Flughafen Tabajd. De most jó lesz Budaörs, onnan fél óra alatt ide lehet érni. Ahogy kiszáll, tuszkoljátok a kocsiba, s egyből itt a könyvtárban fogadom, némi frissítő, épp csak körbepillant, megnéz mindent, fölül a robogómra, amivel a polcok között szoktam közlekedni, aztán mehet zuhanyozni. A Kék lakosztályt szánom neki, nehogy már a nagyobbak közül valamelyiket, mégiscsak egy tintanyaló – így füstölgött számadói és road managerei előtt az öreg, amikor a világhírű brit szélsőjobboldali filozófus, Sir Alexander Hutton-Shithead fogadására készült. Majd jól elbeszélgetünk, megcsodálja a könyvtáramat, s megbeszéljük a világ dolgait egy jó szivar mellett, kibontok egy etyeki Armagnacot, és elmesélem neki, hogy épp egy vitairaton dolgozom, mely gyökerestül cáfolja majd Leibniz szinte mindegyik tézisét, amelyet az emberi értelemről alkotott… Bevallom, hogy lassan haladok vele, de ha kész lesz, nagyot fog szólni. Egy Rousseau-idézetért, melyet igazából jól tudok (hisz előre betanultam), de úgy teszek, mintha nem lennék biztos benne, professzorosan, franciásan, fürgén könyvespolcomhoz lépek, az első kiadásért, a bőrbe kötöttért… Lássuk csak, Parmenidész, Platón, Robespierre… ez az, Rousseau… C’est ça!  

Vagy felnézek a plafonomra, c’est mon plafeune, tele bölcsességgel, teszem hozzá nonsallanszosan, arisztokratikusan!

Aztán megkérdem, ő min dolgozik…  Esetleg még egy kis szotyolát, Sir Alexander?

Elmesélünk egy másik történetet is, esküszünk, hogy semmi köze az előzőhöz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.