A szerk.

Csökkenő szinergiák

A szerk.

Amikor a falusi kocsmából kidobják a notórius részeget, gajdolva fogadkozik, hogy ha majd megnyitja a saját krimóját, ott mindenki úgy viselkedik, ahogy akar.

Vagy ahogy ő akarja. Nos, valami ilyesmit művel a magyar kormány is. Akkoriban, amikor Navracsics Tibor varázsigeként ismételgette, hogy holnap már tényleg megjönnek az uniós pénzek, azt az elhamarkodott ígéretet is tette, hogy lemond, ha nem sikerül megegyezniük Brüsszellel a Horizon Europe és az Erasmus programok sorsáról. Az Európai Bizottság aggályai a „modellváltáson” átesett hazai egyetemekkel szemben nem múltak el (s talán arra is rájöttek, hogy azok „kekvásítását” épp azért hajtották végre Orbánék, mert a felsőoktatásba öntött uniós forrásokra fájt a foguk). Decemberre aztán nyilvánvaló lett, hogy a magyar fél lemondott mindenféle megegyezésről. Még karácsony előtt bejelentették, hogy Pannónia Program néven indul a magyar Erasmus, most pedig azt, hogy saját kutatási programunk is lesz, ha már a Fidesz-közeli kezekre juttatott egyetemek a Horizonból kimaradnak. Nevet is találtak neki, úgy hívják majd: HU-rizont, bántja a fület, a szemet, paródiának is rossz, nekünk pont jó lesz.

Ha valaki még csak most eszmélne a Fidesz bulvárosodó értelmiségi holdudvarában, akkor abba verjenek józanságot Freund Tamás MTA-elnök szavai, aki üdvözöl minden lépést, ami „enyhíteni próbálja azokat a károkat, amelyeket a magyarországi modellváltó egyetemek kizárása okoz az uniós Horizont kutatási programból”. De a Népszavának adott interjúban az elnök bátortalanul azt is megjegyzi, hogy „mielőbb el kell hárítani a politikai akadályokat az elől, hogy minden magyar kutatóhely ismét teljes- és egyenjogú, diszkriminációmentes résztvevője legyen az európai kutatási térségnek”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.