Tartalom

MaNcs 36. évf. 3. sz. (2024-01-17)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Kiütés

Amikor az empátiájukról, udvariasságukról és felelősségteljességükről közismert kormánypárti képviselőkhöz képest is feltűnően rokonszenves Rétvári Bence belügyi államtitkár azzal intézte el a múlt szombati pedagógus-, diák- és közoktatáspárti tüntetést, hogy a demonstrálók önmagukat leleplezve csupán politikai megfontolásból mentek ki a Belügy­minisztérium elé, csupán az unalomig ismert technikát alkalmazta.

A szerk.

A szerk.

Csökkenő szinergiák

Amikor a falusi kocsmából kidobják a notórius részeget, gajdolva fogadkozik, hogy ha majd megnyitja a saját krimóját, ott mindenki úgy viselkedik, ahogy akar.

A szerk.

A szerk.

Visegrádi kettős

E sorok írásakor még csak kedd délután van, de máris megvan az új legjobb barátunk a szűk egynapos baráti látogatásra hazánkba érkezett Robert Fico személyében.

Publicisztika

Hegedűs Dániel

Publicisztika

Ki akaszt tengelyt?  

Merre tart az Európai Unió, és mire mehet Orbánnal?

Bár egyre szélesebb körben osztott vélemény, hogy az Európai Unió intézményi átalakítása elkerülhetetlen működése fenntartásához, a reform sikeres végrehajtásához sem a szükséges tagállami akarat, sem a politikai körülmények nem adottak. Ezért aztán – bár a rendszeres magyar blokkolások megkerülése a reformelképzelések egyik mozgatórugója – hazánknak sem kell tartania attól, hogy az új, többsebességes integrációs modellben elszigetelődik és leszakad. Ez azonban nem jó hír, sem az ország, sem a magyar demokrácia jövője szempontjából.

Egotrip

Egotrip

Egotrip

Mélyi József: Pálya a magasban

Kiejtette

Néhány nappal ezelőtt a Horvátországban zajló vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében a magyar válogatott a szerbekkel találkozott. A mérkőzés a rendes játékidőben 10:10-es döntetlennel végződött, és ötméteresekkel dőlt el.

Belpol

Interjú

Belpol

„Látszólag eleget tesz az EU igényeinek”

Farkas Erika, a Magyar Helsinki Bizottság jogállamiság és büntető igazságszolgáltatás programjának munkatársa

Az Európai Unió által elvárt magyar igazságügyi reformcsomagra tekintettel a Magyarországnak járó források egy részét felszabadítja az Európai Bizottság. Csakhogy az új szabályok alkalmazásáról még nincs megnyugtató tapasztalat, s akad olyan is, amely még nem lépett hatályba.

Szeged és a betelepülő kínai autógyár

Belpol

Utánuk a vízözön

A kormány és az ellenzéki vezetésű önkormányzat teljes bizalmát élvezi a Szeged mellett elektromos­autó-gyárat építő BYD. Lakossági fórumot még nem tartottak a beruházásról, pedig a szegedieknek vannak kérdéseik. A kisajátításban érintett földtulajdonosok elkeseredettek – nem csak az ajánlott ár miatt.

A BYD-sztori

Belpol

Kocsival jönnek

A cég, amely mára a kínai és a globális elektromos­autó-ipar óriásává nőtte ki magát, kisvállalkozásként, húsz alkalmazottal indult az 1990-es évek közepén. A kínai állam szerepe a felpumpálásában máig nem tisztázott, miként az sem, hogy hogyan tud globális riválisainak árai alá kínálni – de ez a vásárlókat nem is igen érdekli. A cég felfutása mindenesetre álmatlan éjszakákat okoz a nagy amerikai és európai autó­gyártók vezetőinek.

Külpol

India választás előtt

Külpol

Kutyaharapást szőrével

Az Egyesült Államok Indiában igyekszik szövetségest találni a Kínával folytatott birkózáshoz. Csakhogy a Narendra Modi vezette kormányok 2014 óta szisztematikusan lerontották az egykor működőképes demok­rácia intézményeit, s a hatalom megtartásának módját az etnikai és felekezeti feszültségek élezésében látják. Jó ötlet-e egy félkész diktatúrával barátkozni egy egészen kifejlett ellenében?

Könyv

Nekrológ

Könyv

Búcsú a gyarmatoktól

Ferdinandy György (1935–2024)

Az anyag együtt van, befejeződött a lomtalanítás. A fölösleges részleteket elemésztették a konténerek. De vannak-e fölösleges részletek?

(Ferdinandy György: Kalandozások)

Interaktív

Rádió

Interaktív

Így vagy úgy

Gyurcsány Ferenc podcastje

Vannak kérdéseink. Például, hogy mit nevezünk podcastnek és miért? Mitől podcast mondjuk Balázsék rádiós műsora? Attól, hogy a Spotify-on is elérhető?

Interaktív

Szüret 2024/3.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. (lead)

Kritika

Könyv

Kritika

Elhallgatás és hárítás

Nagy Gabriella: Elviszlek Amerikába

Az amerikai kivándorlásra vonatkozó címbéli reflexió többször is előfordul a regényben. Kiss Béla, a cinkotai sorozatgyilkos szájából cinikusan hangzik, míg a harmadik fejezetben szereplő Mária szélhámos és hűtlen jegyese, Mihály a megbánás nem túl hiteles hangján invitálja erre a lányt.

Kiállítás

Kritika

Az eufória pillanatai

TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989–2001)

A több mint hetven művész 161 munkáját – művészinterjúkkal, dokumentumokkal és zenei anyagokkal megspékelve – bemutató gigakiállítás valójában Petrányi Zsolt többedik (és bizonyos értelemben igen személyes) válogatása, átnézeti látlelete a kilencvenes évek művészeti törekvéseiről.

Lemez

Kritika

Előjelek

Nirvana: In Utero 30

A Nirvanáról elsőre mindenkinek a Nevermind album jut az eszébe, és sokkal kevesebb szó esik a másik két lemezükről: a debütáló Bleach-ről, illetve a rövid diszkográfiát sajnálatosan lezáró In Uteróról.

Színház

Kritika

Lilás fényár

Extázis

Folyamatosan szól a techno, némi pszichedéliával keverve, a felvonásokat dalbetétek zárják le. Három felvonás, három dal, három különböző színész előadásában (zene: Bencsik Levente és Hunyadi Máté).

Stand-up

Kritika

Jól fizetett hóhér

Ricky Gervais: Armageddon

A tabutémák köztudatbéli státuszára és vele a társadalmi progresszióra az egyik legnagyobb befolyással a filmipar bír, az adunak számító kényelmi tényezőt leginkább kiszolgáló streaming szolgáltatók tehát a közgondolkodást fényező szerszám hegyének tekinthetők.

Film

Interjú

Film

„Nevezzük tragikomédiának”

Prikler Mátyás filmrendező

Tizennégy évvel ezelőtt a pozsonyi alkotó egészen Cannes-ig jutott a vizsgafilmjével. Új mozija, a Hatalom (Moc) piszkos politikai történetet mesél el Hajdu Szabolcs főszereplésével.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Álmaid hőse

A film gagyi komédiának indul, majd váratlan fordulattal éjsötét társadalmi szatíra alakját ölti, hogy aztán mégiscsak egy vígjátéki zárlattal kenje el a végigvinni nem mert gondolatát.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

The Curse

Nathan Fielder eddig főként a valóság határaival flörtölő agyament dokureality műfajában utazott, de legújabb (meta)fikciójával egészen új mélységekbe és magasságokba lép.

Visszhang: koncert

Visszhang

Makrohang

Az, hogy három jazzkonzis srác még nagylemezt sem megjelentető posztrock/poszt­metál zenekara évek után összeáll egy koncertre és megtölti a Turbina 450 fős nagytermét, nem olyan dolog, amire számítana az ember.

Visszhang: könyv

Visszhang

Szólj, ha kell egy barát

A kortárs skandináv gyerekverseket tartalmazó kötet a műfaj 16 képviselőjének költeményeiből válogat Dániától Svédországon és Norvégián át egészen Izlandig és a Feröer-szigetekig.

Visszhang: színház

Visszhang

Boldogságunk madara

Ritkán pillanthatunk bele egy előadás elkészülésének folyamatába, pedig ez az alkotóknak is segítség lehet.

Színház
Zene
Bűn

Börtönbüntetést és vagyonelkobzást kér az illegális kisállat-kereskedelem résztvevőire az ügyészség

Bűn

Állatorvosok kutyaszorítóban

Csak Békés megyéből több ezer kölyökkutyát juttattak ki illegálisan Nyugat-Európába 2019 és 2021 között. Az ügyben azóta megtörtént a vádemelés, a térségi főállatorvos, két állatorvos, az asszisztenseik, infor­matikus, szállítók és ún. szaporítók kerültek a vádlottak padjára. A volt főállatorvosra nyolc év börtönt és vagyon­elkobzást kér az ügyészség.

Élet + Mód

Egészségesen élni

Élet + Mód

Jogunk van hozzá, csak pénzünk nincs

Napi egy alma az orvost távol tartja – ám ahhoz, hogy egészségesen étkezzünk, sajnos, sokkal több kell, mint egy alma. Sok zöldségre és gyümölcsre, könnyű húsokra, tejtermékekre, rostban gazdag pékárura van szükség. Az egész családnak. Mondani könnyű, kifizetni kevésbé az.

Lokál

Nekrológ

Lokál

Hullámok közt

Finta József (1935–2024)

Az építész halálával egy gazdag, ám sokszor vitatott életmű is lezárult. Pályafutása során díjak sokaságát nyerte el. Megkapta egyebek mellett az Ybl-díjat (kétszer is), a Pro Urbe Budapest díjat, a Magyar Művészetért díjat, a Kossuth-díjat, a Prima Primissima díjat és a Magyar Érdemrend középkeresztjét is. Pályáját mégis végigkísérte az elutasítás is: a közvélemény egészen mást gondolt róla, mint amit szakmai díjai sugallnak.

Gasztro