A szerk.

Visegrádi kettős

A szerk.

E sorok írásakor még csak kedd délután van, de máris megvan az új legjobb barátunk a szűk egynapos baráti látogatásra hazánkba érkezett Robert Fico személyében.

Örömünk szinte felhőtlen, még a demokratikus sajtó magáról megfeledkező része is azt írja, hogy több volt ez, mint holmi udvariassági látogatás, hiszen Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke szentül megfogadta itt, hogy nem hagyja bántani a magyart, tudniillik a népe szuverenitásáért Európával ádáz küzdelmet vívó Orbán Viktort.

A meghatottság könnyeinek fátylán át látjuk is, ahogy a két dalia hátat hátnak vetve leküzdi az ellent, majd belelovagolnak a naplementébe, azt énekelvén, hogy soha még ilyen jó nem volt a szlovák–magyar viszony. S ha ez nem elég, Robert Fico Petr Fiala cseh miniszterelnökre is nyomást fog gyakorolni, hogy hívja össze a visegrádi négyeket, mert azokra most nagy szükség van. Ebbéli törekvéseinek várható sikereivel kapcsolatban már lehetnének bizonyos fenntartásaink, ha nem fojtogatna annyira a kacagás, mely az Európára vonatkozó ígéretek komolyságának mérlegelésekor bukott ki belőlünk.

Robert Fico ezekben a napokban ugyanis a legkevésbé Orbán Viktor bőrének a mentegetésével van elfoglalva, inkább a sajátjával. Neki és bűntársainak ugyanis pont annyi vaj van a fejükön, hogy annak leolvasztásához gyakorlatilag a teljes szlovák igazságügyi gépezet lenullázására van szükség, és ez meglehetően fáradságos munka. De nem is túl hálás, hiszen a hétvégén csak Pozsonyban úgy huszonötezren mentek ki az utcára miatta, s persze minden szlovákiai nagyvárosban is elég sokan. Megjelenésünk csütörtöki napjára ugyancsak meghirdettek hasonló megmozdulásokat. Félreértés persze ne legyen, egy huszonötezres tüntetés az ötmilliós Szlovákiában erős, komoly véleménynyilvánítás ugyan, de nem olyan hegyomlasztó erejű, mint azok a hatvan­ezres felhorgadások voltak, amelyek Ján Kuciak újságíró meggyilkolása után közvetlenül Robert Fico bukásához vezettek. Viszont nem is tűnnek el nyomtalanul a közéletből.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.