Magyarul, ha a művész produkciója után meghajolva még elővezet valami külön természetű mondandót, azt a befogadó – jobbára hálából a korábbi mutatványért – esetleg meghallgatja, értelmezi és minősíti, egyetért, nem ért egyet. Barikádra még akkor sem feltétlenül rohan az effélék hallatán, ha a művész kifejezetten azt üzeni neki. Pláne, ha a művész üzenete nem is ennyire direkt.
A konkrét esetet ismerjük jól: Orbán Viktor kirakatszínházának és egyéb kulturális érdekeltségeinek intézője, Vidnyánszky Attila évek óta üzemeltet egy nemzetközi színházi fesztivált, mely attól fesztivál, hogy a színház meghív külföldi társulatokat, akik előadják a maguk darabját, aztán hazamennek. Tipikus kirakatrendezvény, melynek az a funkciója, hogy az avatatlan tekintet számára láthatóvá vagy legalább elképzelhetővé tegye, hogy Orbán Viktor Vidnyánszky Attilára bízott színháza a nemzetközi kulturális élet eleven és megkerülhetetlen alkatrésze, együtt pulzál vele, számít, befolyása van neki, satöbbi, satöbbi. Hogy Vidnyánszky színháza Európa erős színháza.
Nos, ennek a kirakatfesztiválnak, s vele Orbánnak/Vidnyánszkynak az elmúlt években egyre több valóban mérvadó külföldi társulat és személyiség mutatott hideg hátat, vagy ha tetszik, mutatta be legújabb darabja helyett a középső ujját. Ennyit a nemzetközi vérkeringésről. Ezért is volt nagyon fontos az Orbánfesztivál számára, hogy idén két megbecsült litván társulatot is sikerült befírölni a részvételre. Egy hozzánk hasonlóan kicsi ország két szuper társulatát – ez még mindig a vérkeringés. A híres rendező, Oskaras Koršunovas minderről így nyilatkozott a hvg360-nak: amikor elfogadták a meghívást, Vidnyánszky magyar közéletben betöltött szerepéről „hogy őszinte legyek, nem tudtunk sokat, de ez hamar megváltozott, miután igent mondtunk a meghívásra. Akkor viszont, az újonnan megismert információk birtokában fel kellett tennünk a kérdést, hogy mi legyen, jöjjünk, ne jöjjünk?”
Végül jöttek, s az előadásuk végén nagy vonalakban azt üzenték Orbán Viktornak (még szép, majd Vidnyánszkynak), hogy biztos-e az Ukrajna ellen folyó agresszióról alkotott véleményében, mely szerint az nem a mi dolgunk. Szerintük (mármint a litvánok szerint) ugyanis az nagyon is olyasmi, mint ami itt történt 1956-ban. Maga a konkrét üzenet csak annyi volt, hogy „Orbán, are you sure? Hungary 1956, Ukraine 2022”. A másik litván színház ugyancsak a tapsrend alkalmával felmutatott egy táblát, melyre magyarul írták fel, hogy „Magyarok, ne legyetek közömbösek!”, s ezt egy ukrán zászlóval együtt lehetett néhány percig látni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
