Mindezen közlendője – egy hosszú télnyi bujdosás után – épp akkor kívánkozott ki belőle halasztást nem tűrően, amikor a legnagyobb belga kereskedelmi tévécsatorna belengette, hogy másnap este a Kék fényben (vagyis hát valamelyik hasonzsánerű műsorukban) leadja azt a felvételt, amelyen vakmerő hősünk a rendőri akció elől menekülvén bemutatta nevezetes és akrobatikus elemekkel sűrűn tűzdelt ereszjelenetét. Mit tehetett, épp akkor kapta meg belgiumi ügyvédjétől a jó hírt, miszerint ő már szabad, mint a madár. Érthető, hogy ez azonmód kikívánkozott belőle. Az nyilván egy cseppet sem motiválta, hogy pont aznap ismét rajta röhögött az egész világ, nézvén a bűnügyi műsor villámgyors világkarriert befutó előzetesét, amelyben ő bóbitás jambósapkában, susogós dzsoggingban tört franciáról angolra váltva magarázza a mutatványát a biztos uraknak – akkor sajna még távolról sem magánszemélyi minőségében, hanem Magyarország (dehogy a Fidesz!) egyik első számú európai reprezentánsaként.
Mindegy, túl van rajta, a hátizsákjában lapuló vagy nem lapuló javak sem vontak maguk után semminő jogkövetkezményt (hogy, hogy nem), s azt is joggal remélheti, hogy ugyanazon a viccen harmadszorra már egészen biztosan nem röhög majd a világon senki. Csakhogy Szájer József láthatóan nem tud kibújni a bőréből, nem tudja levetni a harmincvalahány év alatt rágyógyult fideszes tempót: most is neki áll feljebb. Most, amikor már túl van mindenen, amikor nem kéne semmit csinálnia, csak tényleg eltűnni a balfenéken, most is ferdít, másokra mutogat, fenyegetőzik, követelőzik, és csak úgy süt minden sorából a hamisság, azt írja: „elvárom”. Mintha ő lenne valamilyen szörnyű méltánytalanság áldozata, nem pedig Magyarország. Ő, a szabadságharcos.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
