A szerk.

Elvárja

A szerk.

A múlt héten közleményt adott ki Szájer József, a Fidesz volt európai vezérfigurája, amelyben tudatja mindenkivel, hogy ő mostantól magánember, mert becsengetett 250 eurót, cirka 93 ezer forintot, mely összeget most udvariasságból nem számolunk át semmire, úgyis csak hamburgerre lehetne.

Mindezen közlendője – egy hosszú télnyi bujdosás után – épp akkor kívánkozott ki belőle halasztást nem tűrően, amikor a legnagyobb belga kereskedelmi tévécsatorna belengette, hogy másnap este a Kék fényben (vagyis hát valamelyik hasonzsánerű műsorukban) leadja azt a felvételt, amelyen vakmerő hősünk a rendőri akció elől menekülvén bemutatta nevezetes és akrobatikus elemekkel sűrűn tűzdelt ereszjelenetét. Mit tehetett, épp akkor kapta meg belgiumi ügyvédjétől a jó hírt, miszerint ő már szabad, mint a madár. Érthető, hogy ez azonmód kikívánkozott belőle. Az nyilván egy cseppet sem motiválta, hogy pont aznap ismét rajta röhögött az egész világ, nézvén a bűnügyi műsor villámgyors világkarriert befutó előzetesét, amelyben ő bóbitás jambósapkában, susogós dzsoggingban tört franciáról angolra váltva magarázza a mutatványát a biztos uraknak – akkor sajna még távolról sem magánszemélyi minőségében, hanem Magyarország (dehogy a Fidesz!) egyik első számú európai reprezentánsaként.

Mindegy, túl van rajta, a hátizsákjában lapuló vagy nem lapuló javak sem vontak maguk után semminő jogkövetkezményt (hogy, hogy nem), s azt is joggal remélheti, hogy ugyanazon a viccen harmadszorra már egészen biztosan nem röhög majd a világon senki. Csakhogy Szájer József láthatóan nem tud kibújni a bőréből, nem tudja levetni a harmincvalahány év alatt rágyógyult fideszes tempót: most is neki áll feljebb. Most, amikor már túl van mindenen, amikor nem kéne semmit csinálnia, csak tényleg eltűnni a balfenéken, most is ferdít, másokra mutogat, fenyegetőzik, követelőzik, és csak úgy süt minden sorából a hamisság, azt írja: „elvárom”. Mintha ő lenne valamilyen szörnyű méltánytalanság áldozata, nem pedig Magyarország. Ő, a szabadságharcos.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.