A BKV-per keddi tárgyalásán a harmadrendű vádlott, Antal Attila volt BKV-vezérigazgató bocsánatot kért Hagyó Miklóstól (elsőrendű vádlott), Mesterházy Ernőtől (másodrendű, Demszky Gábor volt tanácsadója) és Demszky Gábor egykori főpolgármestertől, amiért a rendőrségi kihallgatásokon rájuk vallott. Antal a bíróság előtt elmondta: korábban azért tett terhelő vallomást Hagyóékra, mert a rendőrök ehhez kötötték kiengedését az előzetes letartóztatásból. Azt is megemlítette, hogy tanúvallomását annak idején a rendőrség oldalanként faxolta át az ügyészségre, ellenőrzésre. Végül arra kérte a bíróságot, hogy a továbbiakban csak az előtte tett vallomását vegye figyelembe. Antal Attila tehát azzal vádolta a rendőrséget, illetve a rendőrséget utasító ügyészséget, hogy a nyomozati szakaszban kényszerrel bírták rá a vallomástételre.
Hagyó úrra nem lövünk
Fotó: Mészáros János / MTI
Eszünkbe jut a Hunvald-per, ahol az elsőként letartóztatott gyanúsított néhány hónap után szabadon távozhatott, röviddel azt követően, hogy előzetesbe varrták az ügy politikus gyanúsítottjait. Ebben az ügyben még csak vélelmezhető volt, hogy az ügyészség vádalkut kötött. A Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert vagy a volt miniszterelnököt célzó eljárásban viszont tudjuk, hogy az alku vagy megtörtént, vagy az ügyészség mindent elkövetett azért, hogy a terhelő vallomás érdekében megszülessen. A Sukoró-perben Tátrai Miklós, a vagyonkezelő volt vezetője ügyészségi fölszólításra sem volt hajlandó Gyurcsány Ferenc ellen kamuvallomást tenni. A honvédelmi minisztériumi vezetők elleni büntetőper elsőrendű vádlottja viszont megtette ezt egykori feletteseivel szemben (érdekesség, hogy egyéb értékelhető bizonyítékot a vádhatóság nem prezentált). Jován László ügyvéd két évvel ezelőtt arról beszélt a Narancsnak, hogy a Kulcsár-perben megvádolt ügyfelét az ügyészség az általa kijelölt személyekre teendő terhelő vallomásra igyekezett rábírni. Cserébe megszüntették volna az előzetes letartóztatást.
Példáink kivétel nélkül politikai ügyek, melyekből az a látszat kelhet, hogy erős ügyészségi aktivitás tapasztalható bizonyos, az előző kormányzathoz kötődő közszereplők bármi áron történő lesittelése érdekében. Mi nem dőlünk be ennek a látszatnak, és csak annyit állítunk, hogy - épp a kiemelt figyelem miatt - ezekben a politikai ügyekben vált láthatóvá egy bevett ügyészségi gyakorlat.
A helyzet ezért sokkal aggasztóbb annál, mint ha pusztán koncepciós perekről kéne beszélnünk.
Mivel az ügyészek csak a törvényeknek felelnek, senki nem kérheti rajtuk számon, hogy például a BKV- vagy a Sukoró-esethez hasonló büntetőügyekben megkötött ún. nyomozati alkuik megalapozottak-e. Ezekre az alkukra a törvény lehetőséget ad, ám az egyes konkrét eljárások törvényessége egyedül a nyomozást felügyelő, irányító ügyész személyén múlik. Intézményes garancia nincs semmire. Ad absurdum elképzelhető tehát, hogy kényelemből, hanyagságból bírnak rá embereket ellenőrizhetetlen vádaskodásokra. Hamis vallomásokra, ne adj' isten. Az eszköz is megvan ehhez: az előzetes letartóztatás, amelynek amúgy szigorú törvényi feltételeit meglehetősen lazán kezeli a honi igazságszolgáltatás. Az előzetes számos, és nem csak politikai jellegű ügyben a kényszervallatás eszköze lett. Dalolj, madaram - mindenkinek jobb lesz, te húzhatsz elfele innen, én meg egy újabb rubrikát pipálhatok ki. Még egy megoldott ügy, veszkődjön vele tovább a bíróság.
Még az ügyészség politikai motiváltságát sem kell vélelmeznünk. Ha e gyakorlat oka csupán az, hogy a vádhatóság így kívánja lerövidíteni a vádemelésig vezető utat, hogy tehát az alkuval és a némi ráhatással kipréselt vallomással valójában az aprólékos bizonyítást, azaz a munkát akarja megspórolni - nos, ez önmagában is lesújtó.
Arról is van már tapasztalat, hogy miért az. Bár a vádhatóság mindig találhat olyan szerencsétlent, aki, csak hogy a bőrét mentse, bármit hajlandó eskü alatt vallani, erősen kétséges, hogy az így konstruált vád a bíróság előtt is megáll-e. És ez olykor üdvös, olykor dühítő fejlemény. Azt, hogy a Sukoró-ügy vagy a volt honvédelmi minisztériumi vezetőkkel szembeni vád - úgy, ahogyan azt az ügyészség megfuttatta - közönséges blöff, sejteni lehetett az elejétől fogva. A Hagyó- vagy a Hunvald-perben viszont a megismert, és lapunk által is feltárt tények alapján nehéz elhinni, hogy nem voltak súlyos visszaélések. Nem kizárt, hogy az ügyészség egyik esetben sem tudja majd ezeket hitelt érdemlően bebizonyítani. Hogy elszúrják. És ha elszúrják, abban bizonnyal komoly szerepe lesz az Antal Attiláéhoz hasonló kikényszerített vallomásoknak.
