"Az iskolarendszerek legfontosabb aktorai az iskolamesterek, mai szóhasználattal élve a pedagógusok. Az ő szakmai tekintélyüknek, erkölcsi és anyagi megbecsülésüknek a helyreállítása a legelső feladat. Olyan oktatási rendszer felépítését ígérjük, amelyben a tanító emberek nem agyonterhelt, szakmailag megalázott, anyagilag kisemmizett, tevékenységükben szigorú szabályok által korlátozott közkatonák, hanem a szellem emberei."
Aztán. "A pedagógusba, a humán erőforrásba kell invesztálni. De... csak a pályakezdők bérének megemelését tervezték. Nem tiltakoztam ellene, abban a reményben, hogy később majdcsak kicsikarjuk az egész pedagógustársadalom anyagi felemelését... A költségvetés végül ezt az ígéretet is visszavette a gazdasági és pénzügyi válságra hivatkozva."
A kedvencünk mégis a következő.
"Ismét az embert, és nem a pénzt, a gépeket, az infrastruktúrát kell az oktatás középpontjába állítani. A megegyezésen alapuló szakmai stratégiához kell szabni a költségvetési feltételeket, és nem fordítva."
Igen, jól sejtik, ezek a mondatok Hoffmann Rózsa száját hagyták el ellenzéki korában, interjúk és évnyitó beszédek alkalmával. Már miért mondana most le, amikor a saját kormánya "a költségvetési feltételekből" épp a beígért pedagógus-béremelést szabta ki? Hazudni és elkúrni, aztán megint hazudni a Nemzeti Együttműködés kormányában az alkalmazás feltétele. Természetesen már az első pillanatban tudta mindenki, hogy a pedagóguséletpálya-modellnek nincs fedezete és nem is lesz belőle semmi, Hiller István felszólalására reagálva Orbán Viktor már tavaly bevallotta, és aki figyeli, hogyan készülnek Magyarországon a költségvetések, annak amúgy is kevés kétsége lehetett. A feltűnő ismét az, hogy még nekik áll följebb. Giró-Szász megfeddte a pedagógusokat, amiért "konyakot is rendelnének" - tőlük, akik az ország válság tengerén hányódó hajóját épp a kikötőbe vonják. Azt mulasztotta csak el hozzátenni Giró-Szász, hogy a pedagógusoknak voltaképpen hálásnak kéne lenniük Orbán Viktornak és Hoffmann-nak. Pedig mennyire igaza lett volna!
Hoffmann Rózsa a maga részéről azt jelentette be az Országházban, hogy esze ágában sincs lemondani, mert "a valóságban nincs dráma, nincs zűrzavar, nincs káosz", csak az MSZP kelt pánikot, mint mindig. A pedagógus-szakszervezetek ugyan sztrájkbizottságokat szerveznek, de dráma, az nincs. Pofán hazudtak, majd kioktattak megint, sokadszor egy szakmai csoportot, hát dráma az? Francokat, napi rutin.
A Hoffmannék által felépített oktatási rendszerben a pedagógusok terhelése nőtt. Sokuk munkája részben emiatt, részben a szakképzés rabszolgaképzéssé alakítása miatt, vagy épp a tankötelezettségi korhatár leszállítása miatt veszélybe került, szakmai szabadságuk a tantervi uniformizálás és központosítás miatt szinte a nullára csökkent, anyagi helyzetük továbbra is szégyenletes. Az alternatív pedagógiai módszerekkel kísérletező, elesetteket, leszakadókat integrálni próbáló alapítványi iskolákat a kormány megtizedeli, az államon kívül csak az önkényes szempontok alapján kiválasztott "államegyházak" iskolái maradhatnak a porondon. (Kivéve a Hit Gyülekezetét, amelyik túl nagy volt ahhoz, hogy kizárják a bejegyzett egyházak sorából - de arra azért vigyázott a pártirányítás alá vont államigazgatás, hogy iskolákat ne tudjon átvenni se Ajkán, se Hajdúsámsonban.)
"Agyonterhelt, szakmailag megalázott, anyagilag kisemmizett, tevékenységükben szigorú szabályok által korlátozott közkatonák" a pedagógusok, Hoffmann két és fél éves tevékenységét követően még inkább, mint valaha, ő pedig maradéktalanul elégedett, akárcsak Matolcsy és a többiek. Miért ne volna? Annak idején, 1986-ban azért lépett be az MSZMP-be, mert - saját szavaival - "érdeklődése az iskolavezetés felé fordult". Pár évvel később a Fideszbe meg a KDNP-be lépett be, mert érdeklődése akkor épp az államtitkári cím megszerzése felé fordult. És tessék, meg is szerezte! Hogy hülye hozzá, az ilyen rutinos belépőnél nem akadály. Az ilyen emberek nem mennek soha maguktól, csak aktuális főnökeikkel együtt. Most majd mindketten, végleg. Már csak két tanévet kell kibírni.
