Hogy miért pont ennyit, arról legfeljebb sejtésünk lehet: talán azért, mert ennyibe kóstált Janics Natasa felkészülése, edzőtáborozásai, különféle juttatásai és jutalmai az MKKSZ-nek, és ezt a pénzt az MKKSZ-nek máshonnan, például a kluboktól, a többi versenyzőtől, az utánpótlástól kellett megvonnia. Vagy ennél többe, és az MKKSZ most megpróbál visszacsípni valamit. Vagy kevesebbe. Nem tudjuk. És nemcsak azt nem tudjuk, hogy valójában mennyibe került, hanem azt sem, hogy mi került mennyibe. Ki tartozik kinek, ki lett már kifizetve, és milyen szolgáltatásokért? A különféle állami, önkormányzati juttatásokból, a természetbeni juttatásokból, a Magyar Olimpiai Bizottság és az MKKSZ pénzéből, a szponzori pénzekből, az egyszeri, az olimpiai érmekért kapott jutalmakból és az életjáradékból összeálló mérlegfőösszeg vajon sok-e, és mihez képest? A 45 millióhoz képest mennyi?
Ha vannak ennek a nem túl emelkedett huzakodásnak tanulságai, azok leginkább ezen a tájon keresendők. Hiszen amiatt, hogy Janics Natasa családi vagy anyagi okokból ezentúl szerb színekben fog versenyezni, bár a szívünk vérzik, de nem horgadnánk fel. Munkavállalóként kijárkálni az egyik országból, s be egy másikba, onnét egy harmadikba, vagy vissza az elsőbe magától értetődő dolog. De ha nem pusztán munkavállalásról és országokról beszélünk, hanem a nemzetről, az identitások közti sávváltásról, sőt sávváltásokról, nos, ezzel nekünk akkor sincs semmi dolgunk, hisz ez az egyén szabad döntése. Hacsak annyi nem, hogy a nemzetbe befele érkezőket jó szívvel fogadjuk, miként tettük azt annak idején Natasával, meg megannyi külföldi, de magyarrá lett sportolóval - bárcsak ez az eljárás, a befogadás megilletne minden jelentkezőt.
Azon viszont érdemes elgondolkodnunk, hogy ez az alkudozás vajon megúszható lett volna-e.
Arról, hogy az olimpiákon induló magyar sportolók vajon közfeladatot látnak-e el, és mi lenne az, és ezért szükséges-e közfinanszírozásban - államiban vagy önkormányzatiban - részesülniük, hogy vajon ők a nemzet küldöttei lennének, akik nem a maguk, hanem a nemzet dicsőségét keresik, s a nemzet ennélfogva fizetni is tartozik áldozatos munkájukért, vagy magánkarrierjüket és személyes dicsőségüket építő magánemberek ők, azon rendes körülmények között nyilván el kéne gondolkodni. Nagy kár, hogy most épp nem lehet. De ha már kénytelenek vagyunk belenyugodni abba, hogy a haza igenis forintban kifejezendő hálával tartozik legjobbjainak, legalább a könyveket akkurátusan kéne vezetni, a kiadásokat és bevételeket tisztán látni. De pont Janics esete mutatja, hogy ez sehogyan sem akar összejönni. Az élsport finanszírozásában mutatkozó káoszt a politikai motivációjú barkácsolások csak még sűrűbbé teszik; és ezen politikai beavatkozások motivációja mindegyre csak ugyanaz, bármelyik oldal is művelje. A sport és a sportoló hazafias célú felhasználása. A vége nem is lehet más, mint a nevetségesség és a rossz szájíz.
