A szerk.

Az adósság

A szerk.

Janics Natasáért 42 milliót, netán 45-öt kér a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), különben Janics, miután repatriál Szerbiába, két évig nem indulhat nemzetközi versenyeken, mert az MKKSZ nem engedi el (a jogi lehetősége minden jel szerint megvan erre).

Hogy miért pont ennyit, arról legfeljebb sejtésünk lehet: talán azért, mert ennyibe kóstált Janics Natasa felkészülése, edzőtáborozásai, különféle juttatásai és jutalmai az MKKSZ-nek, és ezt a pénzt az MKKSZ-nek máshonnan, például a kluboktól, a többi versenyzőtől, az utánpótlástól kellett megvonnia. Vagy ennél többe, és az MKKSZ most megpróbál visszacsípni valamit. Vagy kevesebbe. Nem tudjuk. És nemcsak azt nem tudjuk, hogy valójában mennyibe került, hanem azt sem, hogy mi került mennyibe. Ki tartozik kinek, ki lett már kifizetve, és milyen szolgáltatásokért? A különféle állami, önkormányzati juttatásokból, a természetbeni juttatásokból, a Magyar Olimpiai Bizottság és az MKKSZ pénzéből, a szponzori pénzekből, az egyszeri, az olimpiai érmekért kapott jutalmakból és az életjáradékból összeálló mérlegfőösszeg vajon sok-e, és mihez képest? A 45 millióhoz képest mennyi?

Ha vannak ennek a nem túl emelkedett huzakodásnak tanulságai, azok leginkább ezen a tájon keresendők. Hiszen amiatt, hogy Janics Natasa családi vagy anyagi okokból ezentúl szerb színekben fog versenyezni, bár a szívünk vérzik, de nem horgadnánk fel. Munkavállalóként kijárkálni az egyik országból, s be egy másikba, onnét egy harmadikba, vagy vissza az elsőbe magától értetődő dolog. De ha nem pusztán munkavállalásról és országokról beszélünk, hanem a nemzetről, az identitások közti sávváltásról, sőt sávváltásokról, nos, ezzel nekünk akkor sincs semmi dolgunk, hisz ez az egyén szabad döntése. Hacsak annyi nem, hogy a nemzetbe befele érkezőket jó szívvel fogadjuk, miként tettük azt annak idején Natasával, meg megannyi külföldi, de magyarrá lett sportolóval - bárcsak ez az eljárás, a befogadás megilletne minden jelentkezőt.

Azon viszont érdemes elgondolkodnunk, hogy ez az alkudozás vajon megúszható lett volna-e.

Arról, hogy az olimpiákon induló magyar sportolók vajon közfeladatot látnak-e el, és mi lenne az, és ezért szükséges-e közfinanszírozásban - államiban vagy önkormányzatiban - részesülniük, hogy vajon ők a nemzet küldöttei lennének, akik nem a maguk, hanem a nemzet dicsőségét keresik, s a nemzet ennélfogva fizetni is tartozik áldozatos munkájukért, vagy magánkarrierjüket és személyes dicsőségüket építő magánemberek ők, azon rendes körülmények között nyilván el kéne gondolkodni. Nagy kár, hogy most épp nem lehet. De ha már kénytelenek vagyunk belenyugodni abba, hogy a haza igenis forintban kifejezendő hálával tartozik legjobbjainak, legalább a könyveket akkurátusan kéne vezetni, a kiadásokat és bevételeket tisztán látni. De pont Janics esete mutatja, hogy ez sehogyan sem akar összejönni. Az élsport finanszírozásában mutatkozó káoszt a politikai motivációjú barkácsolások csak még sűrűbbé teszik; és ezen politikai beavatkozások motivációja mindegyre csak ugyanaz, bármelyik oldal is művelje. A sport és a sportoló hazafias célú felhasználása. A vége nem is lehet más, mint a nevetségesség és a rossz szájíz.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.