A szerk.

Az adósság

A szerk.

Janics Natasáért 42 milliót, netán 45-öt kér a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), különben Janics, miután repatriál Szerbiába, két évig nem indulhat nemzetközi versenyeken, mert az MKKSZ nem engedi el (a jogi lehetősége minden jel szerint megvan erre).

Hogy miért pont ennyit, arról legfeljebb sejtésünk lehet: talán azért, mert ennyibe kóstált Janics Natasa felkészülése, edzőtáborozásai, különféle juttatásai és jutalmai az MKKSZ-nek, és ezt a pénzt az MKKSZ-nek máshonnan, például a kluboktól, a többi versenyzőtől, az utánpótlástól kellett megvonnia. Vagy ennél többe, és az MKKSZ most megpróbál visszacsípni valamit. Vagy kevesebbe. Nem tudjuk. És nemcsak azt nem tudjuk, hogy valójában mennyibe került, hanem azt sem, hogy mi került mennyibe. Ki tartozik kinek, ki lett már kifizetve, és milyen szolgáltatásokért? A különféle állami, önkormányzati juttatásokból, a természetbeni juttatásokból, a Magyar Olimpiai Bizottság és az MKKSZ pénzéből, a szponzori pénzekből, az egyszeri, az olimpiai érmekért kapott jutalmakból és az életjáradékból összeálló mérlegfőösszeg vajon sok-e, és mihez képest? A 45 millióhoz képest mennyi?

Ha vannak ennek a nem túl emelkedett huzakodásnak tanulságai, azok leginkább ezen a tájon keresendők. Hiszen amiatt, hogy Janics Natasa családi vagy anyagi okokból ezentúl szerb színekben fog versenyezni, bár a szívünk vérzik, de nem horgadnánk fel. Munkavállalóként kijárkálni az egyik országból, s be egy másikba, onnét egy harmadikba, vagy vissza az elsőbe magától értetődő dolog. De ha nem pusztán munkavállalásról és országokról beszélünk, hanem a nemzetről, az identitások közti sávváltásról, sőt sávváltásokról, nos, ezzel nekünk akkor sincs semmi dolgunk, hisz ez az egyén szabad döntése. Hacsak annyi nem, hogy a nemzetbe befele érkezőket jó szívvel fogadjuk, miként tettük azt annak idején Natasával, meg megannyi külföldi, de magyarrá lett sportolóval - bárcsak ez az eljárás, a befogadás megilletne minden jelentkezőt.

Azon viszont érdemes elgondolkodnunk, hogy ez az alkudozás vajon megúszható lett volna-e.

Arról, hogy az olimpiákon induló magyar sportolók vajon közfeladatot látnak-e el, és mi lenne az, és ezért szükséges-e közfinanszírozásban - államiban vagy önkormányzatiban - részesülniük, hogy vajon ők a nemzet küldöttei lennének, akik nem a maguk, hanem a nemzet dicsőségét keresik, s a nemzet ennélfogva fizetni is tartozik áldozatos munkájukért, vagy magánkarrierjüket és személyes dicsőségüket építő magánemberek ők, azon rendes körülmények között nyilván el kéne gondolkodni. Nagy kár, hogy most épp nem lehet. De ha már kénytelenek vagyunk belenyugodni abba, hogy a haza igenis forintban kifejezendő hálával tartozik legjobbjainak, legalább a könyveket akkurátusan kéne vezetni, a kiadásokat és bevételeket tisztán látni. De pont Janics esete mutatja, hogy ez sehogyan sem akar összejönni. Az élsport finanszírozásában mutatkozó káoszt a politikai motivációjú barkácsolások csak még sűrűbbé teszik; és ezen politikai beavatkozások motivációja mindegyre csak ugyanaz, bármelyik oldal is művelje. A sport és a sportoló hazafias célú felhasználása. A vége nem is lehet más, mint a nevetségesség és a rossz szájíz.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.