A szerk.

Játék és muzsika

A szerk.

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A minisztérium ötévente ítélkezik a szimfonikus együtteseknek járó pénzekről, az ilyenkor megállapított normatív támogatásokból gazdálkodik vagy kéttucatnyi zenekar, köztük Fischer Iváné, amely tényleg megdolgozik a jussáért, tényleg a világ legjobbjai között szerepel és tényleg nagy közönséget vonz. Kár lenne egy ilyen márkát elsorvasztani.

Az elmúlt öt évben a Budapesti Fesztiválzenekar évente 2,35 milliárd forint normatív támogatásban részesült. Ez a hazai mezőnyben inkább soknak számít, hiszen egyedül a ki­emelt jelentőségűként kezelt Nemzeti Filharmonikusok juttatása nagyobb. De más a dolgok optikája, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy milyen ligában játszik a Fesztiválzenekar. A Bostoni Szimfonikusok vagy a Los Angeles-i Filharmonikusok a mieink 20–25-szöröséből gazdálkodik évente (úgy 150–200 millió dollárból), hasonlóan sokszoros a brit, a francia, a német vagy az osztrák vezető zenekarok költségvetése. Sok értelme persze nincs összehasonlítani, hogyan kezelik a kasszát egy bécsi, svájci, prágai vagy budapesti zenekarnál, akkor sem, ha az output Bachtól Bartókig szépen összehasonlítható. Vannak szerencsésebb helyek, ahol mecénásokra hárul a kultúra finanszírozása, hazánk viszont arra kárhoztatja érdemes művészeit, hogy kuncsorogniuk kelljen az adóforintokért.

Fischer Iván együttese az utóbbi években megnyugodhatott. Az állam és a főváros 2020-ban közös szerződésben vállalta, hogy segítik a zenekar finanszírozását, a normatív támogatás pedig elég volt arra, hogy a Fesztiválzenekar tartsa a magas színvonalat, neves virtuózokat és karmestereket hívjon muzsikálni és nem is ritkán maga is turnéra induljon. Évente több százmillió forint bevételt termel, igyekszik több lábon állni, de tényleg. Nemcsak az állam, hanem saját pártoló klubja és mecénásai is hozzájárulnak a költségvetéséhez. A nemzetközi szakma rendszeresen a világ tíz legjobb szimfonikus együttese közé válogatja, és a hazaiak közül a Fesztiválzenekar az egyetlen, amely képes háromszor is megtölteni a Müpa nagytermét egy műsorral.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.