A szerk.

Játék és muzsika

A szerk.

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A minisztérium ötévente ítélkezik a szimfonikus együtteseknek járó pénzekről, az ilyenkor megállapított normatív támogatásokból gazdálkodik vagy kéttucatnyi zenekar, köztük Fischer Iváné, amely tényleg megdolgozik a jussáért, tényleg a világ legjobbjai között szerepel és tényleg nagy közönséget vonz. Kár lenne egy ilyen márkát elsorvasztani.

Az elmúlt öt évben a Budapesti Fesztiválzenekar évente 2,35 milliárd forint normatív támogatásban részesült. Ez a hazai mezőnyben inkább soknak számít, hiszen egyedül a ki­emelt jelentőségűként kezelt Nemzeti Filharmonikusok juttatása nagyobb. De más a dolgok optikája, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy milyen ligában játszik a Fesztiválzenekar. A Bostoni Szimfonikusok vagy a Los Angeles-i Filharmonikusok a mieink 20–25-szöröséből gazdálkodik évente (úgy 150–200 millió dollárból), hasonlóan sokszoros a brit, a francia, a német vagy az osztrák vezető zenekarok költségvetése. Sok értelme persze nincs összehasonlítani, hogyan kezelik a kasszát egy bécsi, svájci, prágai vagy budapesti zenekarnál, akkor sem, ha az output Bachtól Bartókig szépen összehasonlítható. Vannak szerencsésebb helyek, ahol mecénásokra hárul a kultúra finanszírozása, hazánk viszont arra kárhoztatja érdemes művészeit, hogy kuncsorogniuk kelljen az adóforintokért.

Fischer Iván együttese az utóbbi években megnyugodhatott. Az állam és a főváros 2020-ban közös szerződésben vállalta, hogy segítik a zenekar finanszírozását, a normatív támogatás pedig elég volt arra, hogy a Fesztiválzenekar tartsa a magas színvonalat, neves virtuózokat és karmestereket hívjon muzsikálni és nem is ritkán maga is turnéra induljon. Évente több százmillió forint bevételt termel, igyekszik több lábon állni, de tényleg. Nemcsak az állam, hanem saját pártoló klubja és mecénásai is hozzájárulnak a költségvetéséhez. A nemzetközi szakma rendszeresen a világ tíz legjobb szimfonikus együttese közé válogatja, és a hazaiak közül a Fesztiválzenekar az egyetlen, amely képes háromszor is megtölteni a Müpa nagytermét egy műsorral.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.