Pedig ez smafu, hiszen a mondott orgánum következő számában Szűrös Mátyás kiáltja szemérmesen világgá, hogy őt már 1956-tól megfigyelték szakadatlan, s figyelnék ma is, ha nem diadalmaskodik a nemzeti együttműködés.
Ettől már nem bicska nyílik, a pofa szakad lefele, de lefele.
A létező szocializmus két utolsó álló paprikajancsijának orcátlansága ugyan jó okkal vert visszhangot a jobb érzésű nyilvánosságban, de múltszínező igyekezetük tódításai nyilvánvalóan elvonták a figyelmet mondandójuk velejéről.
Felszólamlásuk lényege ugyanis egészen más. Mindkettejük szövegének a rendszerváltozás óta rendezetlen ügynökügyek mai utógondozását érintő részében van elhantolva a sok kommunista kutya - épp annyi, amennyit a kedves megrendelő majd akarni tetszik.
"És kiterjedt vizsgálatot indítani a valóban káros ügynökök felkutatására" - mondja Szűrös. "Az is számít, hogy valaki ártott a jelentéseivel másoknak, vagy nem lett ilyen eredménye a tevékenységének" - mondja Pozsgay, s az ő közlendője attól válik érdekesebbé, hogy személyét időközben megtalálta egy stallummal a nemzeti együttműködés. A tárgykörre szakosodott Nemzeti Emlékezet Bizottságának címerállata vagy elnöke lesz, ezt még nem értjük pontosan. De a lényeget igen: egyénileg kell elbírálni az egyes eseteket, nekünk.
Marad tehát örökétig ez a "mi komcsink, ti komcsitok" vircsaft - aminek tulajdonképpeni lényege a magyar félmúlt teljes és lassan visszafordíthatatlan elhazudása. Melynek során az épp regnáló hatalom kénye-kedve szerint dönthet jókról és rosszakról, moshat hótisztára bűnöst és sározhat be ártatlant.
Az elhazudás aktuális irányát ki is fecsegi Szűrös: "Észrevettem, hogy mindig ugyanabból a körből, az úgynevezett neoliberális elődök köréből jelentettek föl." Ez az a pont, ahol tökéletesen világossá lesz, hogy mit keres e két jómadár a harcosan antikommunista Magyar Hírlapban: mert a 20. század második felének történelme nem arról szól, hogy a komcsik diktatúrát gyakoroltak Magyarország népe felett, egy szart. Ádáz küzdelem dúlt már akkor is a nemzetiek és a hazátlan bitangok között, amiből logikusan következik, hogy kik voltak itt mindig is a jók. Meg a rosszak.
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának voltaképp miért is kéne leállnia a Kádár- és a Rákosi-kor tisztázása után?
