A szerk.

Egy mondat a rendszerről

Amióta egyre magasabb hivatalait viseli, Novák Katalin mondott már cifra dolgokat, de annyira pontosan nem írta le még soha a Magyarországot immár több mint tíz éve fogva tartó politikai rendszert, mint múlt pénteken az index.hu neve alatt futtatott kormánylapban, mely úgymond interjút készített vele.

Ezer forintért

Március 1-jén hatályosul az a törvény, amely újraírja az állami egészségügyben dolgozók munkavállalásának szabályait, és átszabja a díjazásukat is.

A falu bolondja

„Köszönettel elfogadom”, e szerény szavakkal fogadta el állítólag a Blikk birtokába jutott ajándékozási szerződéssel Kósa Lajos a Crédit Industriel et Commercial bank 24 százalékos tulajdoni részét.

Csak a halott indián

Épp lapzártánk idején érkezett a hír, hogy a 92,9-es rádiófrekvenciára benyújtott, és formai okokból elmeszelt két pályázat gazdája közül immár a második – Bíró Balázs, finoman szólva is NER-közeli ügyvéd nevével fémjelzett LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. – is visszavonta a kizárás elleni fellebbezését, amitől már újra is indult a pályázat, immár csupán egy résztvevővel, amely pedig nem más, mint a Klubrádió.

Elnyomásban

Oroszországban az elmúlt hetekben – január 23-án, 31-én és február 2-án – tartott tüntetések, illetve az azokra adott hatósági válaszok történelmet írtak, és a legrosszabb fajtából valót.

Máshogy szól

A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Klubrádió Médiatanács elleni keresetét, ezzel lapzártánkkor gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a rádió február 15-ével elveszíti az FM 92,9 MHz-es analóg frekvenciáját, és legalább ideiglenesen csak az interneten tudja folytatni adását.

Világhírű oktatók

A Színház- és Filmművészeti Egyetem élére kijelölt katonatiszt legnagyobb csúsztatása talán az volt, hogy az egyetem korábbi vezetését tette felelőssé a szegényes körülményekért, az elavult infrastruktúráért; mintha a korszerű oktatás eszközeinek biztosítása a szenátus munkaköri kötelessége lett volna, nem pedig a fenntartó feladata.

Helyedre

Február 1-jétől Stumpf István volt alkotmánybíró kormánybiztosként koordinálja a felsőoktatás ún. modellváltását, bármit takarjon is ez a job description.

El a kezekkel!

Igen, el a mocskos kezekkel a magyar katolikus anyaszentegyháztól! Nem tűrjük tovább a zaklatást, az abúzust, a papság könyörtelen üldözését! 

Érted

Mára nyilván egyre kevesebben emlékeznek a létező szocializmus egy szerfelett jellemző, utazási hirdetésnek álcázott aranyköpésére: Látogasson el a Szovjetunióba, mielőtt a Szovjetunió látogat el önhöz! Ahogy a dolgok manapság Magyarországon állnak, hiába az óhatatlan elöregedés, ezt a viccet hamarosan újra vágja majd öreg s fiatal.

Dolgos hétköznapok

Akár Habony Árpád stratégiája is lehetne – oly töménységben termeli a NER-elit a szennyet, hogy az érzékeink eltompulnak.