Visszavonul a politikától Horváth Csaba

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 30.

Belpol

Sikerekben gazdag pályafutás volt. 

„Aktív politikai pályafutásom a mai nappal véget ér, de a jövőben is maradok, ami mindig is voltam: a közélet iránt érdeklődő, konstruktív, kritikus és önkritikus budapesti polgár” – írta a Telex Horváth Csaba közleménye nyomán. 

Az MSZP távozó politikusa felsorolta pályafutása szerinte legfontosabb állomásait, itt említette például az Uzsoki, a Szent Imre és a Bajcsy-Zsilinszky kórház fejlesztését, és azt írta, nagyon szeretett dolgozni az állatkerti Nagyszikla fejlesztésén is. Horváth Budapestért felelős kormánybiztosként is dolgozott, komoly sikerként írta le például a 3-as metró teljes akadálymentesítését.

Horváth Csabát a júniusi önkormányzati választáson a momentumost Rózsa András verte meg. Az MSZP-s politikusnak csak a harmadik hely jött össze, a fideszes Borbély Ádám lett a második.  „Egy olyan politikai helyzetbe keveredtem, ahol csak ellenségek vettek körbe, és nem volt lehetőség tisztességes kampányt folytatni Zuglóról” – mondta Horváth, aki nem vállalta az ellenzéki előválasztást. 

A lap megjegyezte, Horváth Csaba ellen jelenleg büntetőeljárás zajlik, korrupciós bűncselekmények miatt augusztus 22-én emeltek vádat ellene, Baja Ferenc volt miniszter, Molnár Zsolt és Tóth Csaba ellen is a zuglói és az újbudai parkolási rendszer ügyében. A vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le. Az ügynek fideszes érintettje is van, őt szeptember elején nevezte meg 444, a vádirat szerint az egyik MSZP-s politikus 30 milliót kért, a másik már 40 milliót akart magának.

Szintén hétfőn derült ki, hogy Bősz Anett sem folytatja közéleti pályafutását. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyen nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazságot. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk