A szerk.

Máshogy szól

A szerk.

A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Klubrádió Médiatanács elleni keresetét, ezzel lapzártánkkor gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a rádió február 15-ével elveszíti az FM 92,9 MHz-es analóg frekvenciáját, és legalább ideiglenesen csak az interneten tudja folytatni adását.

Bonyolult jogi procedúra vezetett idáig. Az NMHH Médiatanácsa tavaly szeptemberben döntött arról, hogy nem hosszabbítja meg a Klubrádió február 14-én lejáró frekvenciahasználati engedélyét. Arra hivatkozott a hatóság, hogy a rádió a 92,9-es frekvencia hétéves használata alatt ismételt jogsértést követett el, ami abban állt, hogy egy éven belül kétszer késve adta le a műsorkvóták betartására vonatkozó adatszolgáltatási jelentést. Az NMHH új pályázatot írt ki a frekvenciára, ezen a Klubrádió mellett az ATV-csoporthoz tartozó Közösségi Rádiózásért Egyesület és a NER-közeli (Andy Vajna egykori médiajogásza által tulajdonolt) LBK Médiaszolgáltató indult el. Az NMHH a Klubrádió két versenytársát formai okokból kizárta, azok azonban fellebbeztek a döntés ellen, mire a Médiatanács január 20-án a jogviták jogerős lezárultáig felfüggesztette a pályázat elbírálását. Az ATV-sek időközben elálltak a jogorvoslattól, az LBK viszont nem, és mivel a bíróság február 14-ig nem fog jogerős döntést hozni, ezzel eldőlt, hogy a Klubrádió a pályázat útján nem tudja elérni, hogy megszakítás nélkül sugározhasson a 92,9-es frekvencián.

Az egyetlen reményük az a per maradt, amelyben a Médiatanács frekvenciahosszabbítást elutasító eredeti (tavaly szeptemberi) döntését támadták meg. Ezt a pert vesztették el első fokon február 9-én a Fővárosi Törvényszéken, azt pedig pár nappal korábban mondta ki ugyanez a bíróság, hogy nem ad azonnali jogvédelmet a Klubrádiónak, azaz nem teszi lehetővé, hogy a bírósági eljárások lezárultáig tovább használhassák a frekvenciájukat. A Klubrádió mindkét döntést megfellebbezi, azonban még az azonnali jogvédelem ügyében is 15 napja lesz dönteni a fellebbviteli bíróságnak – vagyis semmi nem akadályozhatja már meg, hogy hétfőn lekapcsolják az adását a 92,9-ről. A legjobb esetben is hetekre frekvencia nélkül maradnak, ám valószínűbb, hogy inkább hónapokról lesz szó, sőt Arató András, a Klubrádió többségi tulajdonosa szerint akár egy évig is elhúzódhatnak a perek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.