Világhírű oktatók

A Színház- és Filmművészeti Egyetem élére kijelölt katonatiszt legnagyobb csúsztatása talán az volt, hogy az egyetem korábbi vezetését tette felelőssé a szegényes körülményekért, az elavult infrastruktúráért; mintha a korszerű oktatás eszközeinek biztosítása a szenátus munkaköri kötelessége lett volna, nem pedig a fenntartó feladata.

Persze bizonyos nézőpontból Szarka Gábor ezredes igazat beszélt: Magyarországon immár tíz éve tapasztalható az élet minden területén, hogy kizárólag azok előtt nyílnak meg az állami források, akik fennen hirdetik a Fidesz dicsőségét, míg mindenki más ellenség, akit – mint azt az SZFE példáján is láthattuk – el kell taposni. Mindez már tavaly nyáron nyilvánvalóvá vált, amikor Palkovics László miniszter az egyetem vezetésével és a diákokkal tartott, kudarcba fulladt egyeztetésen azzal jött, hogy a „tehetséges, okos fiatalok múltba forduló javaslatsorozatot tettek”, és hogy „majdnem biztos abban, hogy azokat nem a hallgatók írták”.

Ezt követően a miniszter – legalábbis nyilvánosan – nem avatkozott bele többé az SZFE körül történtekbe, az egyetemmel kapcsolatos további, gyakorlatilag megsemmisítő lépések már a bosszúra éhes és felsőoktatási vezetői alkalmatlanságát Kaposváron már bizonyító kuratóriumi elnök, Vidnyánszky Attila, illetve az általa kinevezett ezredes-kancellár nevéhez fűződnek. Vidnyánszkyék a vendetta során azt hajtogatták, hogy minden jó lesz, mert ömleni fog a pénz, és a hallgatók olyan körülmények között tanulhatnak, hogy az csuda. Közben megerősítették azt a korábbi miniszteri felszólamlást is, amely azzal magyarázta az egyetemi átalakítást, hogy így valósulhat meg „a világszínvonalhoz közelítő képzés” és így biztosítható, hogy a hallgatók „neves külföldi szakemberektől tanulva az országhatárokon túl is sikeresek legyenek a filmiparban, a színházi világban”.