A szerk.

Ezer forintért

A szerk.

Március 1-jén hatályosul az a törvény, amely újraírja az állami egészségügyben dolgozók munkavállalásának szabályait, és átszabja a díjazásukat is.

A tavaly elfogadott jogszabály regényes történetéről mi is sokat írtunk, az eredeti, tavaly készült drákói javaslatból kikerült például az, hogy a Központi Orvosvezénylő Főparancsnokság (amit nyilván nem így hívtak volna) lényegében egyik óráról a másikra, hosszú időre és különösebb fizetésbeli kompenzáció nélkül vezényelhetett volna munkavégzés céljából orvosokat az ország bármely településéről bármely településére. A törvény az eredeti elgondolásnál némiképp megengedőbb az eü. dolgozók másod­állásával is. Ezentúl a munkavállalónak ehhez munkaadói engedélyre lesz szüksége – az első elképzelés szerint egyáltalán nem lett volna lehetőség máshol munkavégzésre irányuló tevékenységet végezni.

Mindezen „engedmények” mellett a változtatások lényege, az alku dobogó szíve érintetlen maradt: az orvosok több pénzt, adott esetben sokkal több pénzt, nagyobb fizetést kapnak, de le kell mondaniuk a mellékesről. A zsebbe, adózatlanul, hálapénz formájában érkezőről mindenképp, de a legális jövedelemforrások is szűkülhetnek; a magánpraxisból elvben nem terelheti az állami ellátásba egy­azon betegét a doktor. És bár az ügyeleti díjak mértéke, illetve az egyéb pótlékok miatt még erős dörmögés hallatszik például a Magyar Orvosi Kamara (MOK) felől, az orvosok többségének első megközelítésben kevés oka lehet az elégedetlenségre. (A jogszabály az ügyeleti díjakat nem 100 százalékon állapítja meg: mintha egy sürgős fejvisszavarrás vasárnap csöndes éjjelén kevesebb öltést igényelne, mint hétfőn dologidőben.) Ők – a többség tehát – hálapénzhez eddig sem jutottak vagy nem fogadták el; és a megemelt fizetések akár arra is elegendőek lehetnek, hogy szép megélhetést és nyugodt életpályát kínáljanak a kezdő orvosoknak, hovatovább megállítsák az orvoselvándorlást.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.