A szerk.

Csak a halott indián

A szerk.

Épp lapzártánk idején érkezett a hír, hogy a 92,9-es rádiófrekvenciára benyújtott, és formai okokból elmeszelt két pályázat gazdája közül immár a második – Bíró Balázs, finoman szólva is NER-közeli ügyvéd nevével fémjelzett LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. – is visszavonta a kizárás elleni fellebbezését, amitől már újra is indult a pályázat, immár csupán egy résztvevővel, amely pedig nem más, mint a Klubrádió.

Dobpergés, fanfárok, bevonulózene: az ekkor már két napja elhallgattatott (az internetre száműzött) adó előtt megnyílt az újbóli lehetőség, hogy dolgai kedvező alakulása, hiánypótlásának akceptálása, pályázatának formai és tartalmi elfogadása, s a többi, s a többi után visszatérjen az éterbe. Sorsa ismét a nagy hatalmú, de főként szőröstül-bőröstül fideszes Médiatanács kezében van, amely nagy bölcsességében dönthet akár úgy is, hogy hadd szóljon. A lényeg éppen e nagy bölcsességben van, mely bölcsességet ismeri mindenki közelről, tudjuk a nevét, tudjuk, hogy melyik faluból jött, tudjuk, hogy mi a kedves hobbija, hogy ki hurcolja utána az erszényét, tudjuk, hogy melyik vakcinában bízik. Amilyen rosszhiszeműek vagyunk, az a feltételezés sem esik nehezünkre, hogy ez a nagy bölcsesség világította meg – két nappal az esemény után – Bíró Balázs elméjét is, aki a nagy fless után üstöllést vissza is vonta a visszavonandót.

De ez ne tévesszen meg senkit. Kedden leg­alábbis nem szól még a Klubrádió, reggel nem került a standokra a Népszabadság mai száma, s az index.hu-ra kattintva is ugyanaz a NER-es vicclap jön fel, ami már hónapok óta. Abban is bizonyosak lehetünk, hogy bármekkorát is mordult most Amerika vagy történt is bármi, ami megvilágosította Bíró Balázst, s esetleg majd kihat a Médiatanács döntéseire is, a mondott bölcsesség természetét aligha változtatta meg gyökeresen, jobbára semennyire sem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.