Balatonföldvári strandkikötő: utolsó napjukon még egy hidat is megszavaztak a képviselők

Kis-Magyarország

A parti sétányt a hajóállások egyik mólószárával összekötő hidat építene ki saját költségén a Nyugati strand közepén létesülő kikötő beruházója, hogy így szerezzen érvényt a Kúria minapi ítéletének, és hogy a leendő hajótulajdonosok ne a strandon keresztül közelítsék meg az épülő vitorláskikötőt. A hétfőn utoljára ülésező testület támogatta a tervet.

 

Mandátumának utolsó napján, szeptember 30-án rendkívüli ülést tartott Balatonföldvár 2019-ben megválasztott képviselő-testülete, s el is fogadta a beruházó elképzelését. Mindez azért érdekes, mert az október 1-jével felálló új képviselő-testület többségét alkotó négy képviselő arra kérte a polgármestert: vegye le a témát az ülés napirendjéről.

Az utolsó döntés

Ahogyan a Narancs.hu megírta, múlt héten kedden a Kúria a Mosolygó Balatonföldvár Egyesület felülvizsgálati kérelme nyomán megsemmisítette a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal által már harmadszorra kiadott kikötőengedélyt és új eljárás lefolytatására kötelezte a hatóságot. (Mint arról lapunk az utóbbi években rendszeresen beszámolt, a balatonföldvári Nyugati strandra a Balabo Kft. nevű vállalokzás épít 175 állásos kikötőt, ami ellen civilek tiltakoznak.) A döntés kihirdetése után Herényi Károly, a civil szervezet elnöke azt mondta lapunknak: az írásos indoklás ismerete nélkül, egyelőre csak a bírói tanács szóbeli indoklását hallva, jogi képviselőjükkel egyeztetve úgy értelmezik a Kúria ítéletét: a legfelsőbb bíróság a kikötőengedély hatályon kívül helyezésével együtt azt is kimondta, a strand funkciója a kikötő megépülésével alapvetően megváltozik és a kormányhivatalnak legközelebb úgy kell kiadnia az engedélyt, hogy ez ne változzék meg. Herényi hozzátette: laikusként nehezen tudja elképzelni, hogy a kikötő is üzemeljen és a strand funkciója se változzon.

A jelek szerint azonban a Balabo Kft. – még szintén a Kúria írásos indoklásának ismerete nélkül – máris talált megoldást: hidat épít a kikötő keleti mólószárától a stranddal szomszédos parti sétányra, s a hajótulajdonosok onnan, a strandolókat nem zavarva közelíthetik majd meg a kikötőt. A beruházó javaslatát a városvezetés is gyorsan magáévá tette, hiszen azok után, hogy a múlt héten csütörtökön is ülésezett a régi képviselő-testület, Holovits Huba polgármester (Fidesz-KDNP) hétfőre, a testület mandátumának utolsó napjára összehívott rendkívüli ülés elé vitte a Balabo javaslatát. Ez aztán az ülésen „át is ment”; az egyetlen ellenzéki képviselő, a Mosolygó Balatonföldvár Egyesület színeiben bekerült Kovács Zsolt nem volt ott a hétfő délelőtti ülésen. Korábban hírül adtuk: a június 9-i választáson azonban az egyesület három képviselője is bejutott a testületbe, s az egyetlen független képviselővel együtt többségben lesznek a két fideszes képviselővel, valamint az újraválasztott fideszes polgármesterrel szemben.

Herényi felszólalt

Az így többséget alkotó, keddtől aktív képviselők a hétfői ülés előtt írásban kérték a polgármestert: vegye le a napirendről a kikötő ügyét. Ez végül nem történt meg. Az ülésen azonban Herényi Károly egyesületi elnök szót kért és kapott is. „Amit leírtunk, azt elmondtam élőszóban is: az a véleményünk, ami egyezik jogi képviselőnk, Sebők Márton álláspontjával is, hogy a Balabo által kitalált híd, a kikötő új megközelítése nem megoldás a problémára, a beruházó és ezek szerint a képviselő-testület is rosszul értelmezi a kúriai döntést – mondta a hétfői képviselő-testületi ülés után Herényi Károly a Narancs.hu-nak. – Ha meg is építené saját költségén a Balabo ezt a drága hidat, a jogi rendezetlenség akkor is fennmaradna. A Kúria ugyanis szerintünk azt mondta ki, hogy a strand az strand. Azon kikötő nem működhet, mert akkor a strandfunkció a terület egy részén megszűnik, hiszen a kikötő »kiharap« egy jókora területet a standból. Az ülésen meghallgattak; a polgármester azt mondta, méltányolja az álláspontunkat, de ez a hozzájárulás a hídépítéshez egyébként is csak feltételes döntés, akkor lehet végleges, ha a Kúria írásba foglalt ítéletéből valóban az derül ki, hogy indokolt. Már csak ezen érvelést hallva sem értjük, hogy akkor mi szükség volt erre a gyors testületi döntésre.”

A kikötő közben tovább épül

A vízpart-rehabilitációs tervnek és a helyi építési szabályzatnak is megfelel a strand funkciója, a zavartalan strandolást a kikötő nem lehetetleníti el – foglalja össze álláspontját a balatonföldvári városháza a képviselők elé került, a kikötőtémát taglaló előterjesztésben. „A bemutatott parti móló biztosíthatja a kikötő megvalósulását, elkerülve ezzel azt, hogy az országos és a helyi jogszabályok alapján megalkotott településfejlesztési koncepciót támadó, teljesen szükségtelen jogviták miatt egy fenntarthatatlan és észszerűtlen állapot alakuljon ki Balatonföldvár parti szakaszán, amely jelentősen rombolja és veszélyezteti a település épített környezetének megjelenését és megítélését – írják. – A képviselő-testület a Balabo Kft. kérelmére együttműködési szándékát fejezi ki a partvédőműhöz csatlakozó parti mólócsatalakozásnak a létesítéséhez, amennyiben a vonatkozó hatályos jogszabályok azt lehetővé teszik, támogatja annak kiépítését. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a nevében eljárva az ehhez szükséges engedélyezési eljárásban tulajdonosi hozzájárulást adjon, a jegyzőt pedig arra, hogy közútkezelői hozzájárulást adjon. ”

A kisvárost vezető Holovits Huba korábbi interjúnkban azt mondta lapunknak: „A Pécsi Törvényszék és a Kúria is szavakon »rugózik«, nem veszi figyelembe a helyi jogalkotói szándékot, ami 2004 óta arra irányul, hogy itt kikötő épüljön. A helyi építési szabályzatunk bíróságok által citált 2006-os jóváhagyásakor is már szerepelt a térképen a kikötőjel. De mondok meredekebbet: ha szigorúbban vettük volna a törvényt, akkor azóta, hogy 2004-ben elhelyezték a kikötőjelet a Nyugati strandnál, azon a sávon, ahová a kikötőt szánták, megtilthattuk volna a strandolást.”

A balatonföldvári városvezetőt a hétfői rendkívüli ülés után is kerestük kérdéseinkkel, amint válaszol, közöljük.

A vitorláskikötő építése mindeközben zavartalanul folyik, ezt a civil szervezet naponta fotókkal dokumentálja.

 
Forrás: Mosolygó Balatonföldvár Facebook

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.