A szerk.
Az elsők
Minden halál veszteség, és szerfelett problematikus erkölcsi vagy akár hatékonysági alapon számon kérni valakit, aki így vagy úgy cselekedett, amikor hírét vette, hogy elindultak ellene vagy szűkebb, tágabb körei (családja, barátai, kollégái, eszmetársai) ellen a hatalom halálbrigádjai.
Alkalmassági vizsgálat
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztus elején határozott közleményben tudatta: megszületett a júniusban kirobbant zaklatási botránnyal kapcsolatos vizsgálóbizottsági jelentés, és megállapították: az intézmény főigazgatója, Kiss-B. Atilla „az elvárható gondossággal járt el: megtette a szükséges intézkedéseket, még független szakértőket is felkért az ügy kivizsgálására”.
Kis NER-esek
A Mi Hazánk Mozgalmat hivatalosan a Jobbik felpuhulása ellenében hozták létre a 2018-as választások után, de már a „zászlóbontás” után nyilvánvalóvá vált, hogy ugyanazt a nótát fújják, mint a Fidesz, csak bohócruhában.
Ideig-óráig
Az augusztus 9-i, pofátlanul elcsalt belarusz elnökválasztás óta folyamatosak a tüntetések Minszkben és szerte az országban, a legkisebb faluig.
A rend támaszai
Hosszas előjáték után a kormány végre kinevezte komisszárját a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Pont azt a figurát, akire mindenki számított. Az átvétel, amiről mindenki tudta, hogy be fog következni, talán a hosszas felvezetés utáni rapid volta, talán a könyörtelensége miatt mindenkinél kicsapta a biztosítékot. Igen, mindenkinél, akárhogyan is határozza meg magát az SZFE-hez vagy a kormányhoz képest.
Most történik Belarusz ’56-ja
Az első és már önmagában is mérhetetlenül szomorú analógia Szvetlana Tyihanovszkaja, a hétvégi választáson minden bizonnyal nyertes belarusz elnökjelölt Litvániába menekülése és Nagy Imre jugoszláviai nagykövetségre menekülése között kínálkozik, különösen, hogy miként Nagy Imre, úgy Tyihanovszkaja legközelebbi munkatársai is az emigrációt választották. (Már amelyik nem börtönben ül.) Sőt.
Így tenyésztik a nemzeti burzsoáziát. A németet is
„Orbán Viktor gyerekkori ismerőse és jelenkori gazdasági alteregója a járvány idején sem járhat rosszul” – írtuk április legelején, miután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a koronavírus-járvány árnyékában bejelentette, hogy március 26-án lezárult a Mátrai Erőmű (ME) adásvétele.
Aki időt nyer
Vidnyánszky Attila, lám, megkapta Orbán Viktortól – bizonyára takaros, nemzetiszín pántlikával átkötött ládikában – a Színház- és Filmművészeti Egyetemet.
Tetemrehívás
Vajon helyesen cselekedtek-e az Index újságírói, szerkesztői és egyéb munkatársai, amikor a főszerkesztő, Dull Szabolcs elbocsátása után azon nyomban, tömegesen beadták a felmondásukat, s ezzel tálcán nyújtották át a lapot az Orbán-rezsim médiahóhérainak? Vagy jobban tették volna, ha egyértelműbb jelekre, a tartalmi befolyásolás kirívó kísérleteire, netán a teljes fordulat kikényszerítésére várnak, s legalább addig a szokásos módon írják tovább lapjukat?
Kastélyom
Megnyílt végre a Botaniq Turai Kastély nevű szálloda, volt röhögni? Tényleg így hívják, különösen ez a Botaniq tetszik nekünk nagyon benne, teljesen jogos elnevezés a maga kicsit rusztikus módján, hisz a szállóhoz tartozik egy hatalmas ősfás park is, ahonnan az épület renoválása során valamiért nem is vágták ki az összes fát, tényleg csak néhányat.