Ám alapjáraton nem érdekel senkit, így minket sem. Hogy Szijjártó Péter ott nyaral, ahol és úgy nyaral, ahogy nyaral, az elmúlt tíz év disznóságai közül is legfeljebb pitiánerségével tűnik ki, de abban a tekintetben sem valami unikális mutatvány: szimpla szerzési dühből fakadó korrupció. Ezt persze már nem árt rögzíteni, pusztán a majdani jegyzőkönyv kedvéért: Magyarország külügyminisztere a közbeszerzési pályázatok egyik milliárdosra hizlalt üdvöskéjének a luxusjachtján nyaralt – ismerünk olyan banánköztársaságot is, ahol az ilyenbe belebukik a rajtakapott csirkefogó, de hazánk tíz éve nem ilyen köztársaság. Hogy Szijjártó Péter a lebukása után a családja és az ún. barátai szoknyája mögé bújik, s megpróbálja a nevéhez tapadó mocskot szétkenni (még a gyerekeire is!), nos, legyen bármennyire is ordenáré próbálkozás, de távolról sem meglepő és kivált nem újszerű, hisz’ ezt csinálta már évekkel ezelőtt is, amikor a messze a jövedelmén felül felhúzott méretes házával bukott le. Akkor a szülei voltak soron, most a gyerekei, a következő balhéhoz már szükség lesz kisunokákra is.
Mégsem ezek Szijjártó Péter aktuális vagy mindenkori trógerságának perdöntő vonásai. Sem a korrupt működés, sem a felelősség elhárítása, sem a szemforgató duma. Nem is attól kap az ember hidegrázást, ahogy mindezt a NER kezeli, ahogy a vazallusok mentegetik, ahogy a rendszer szemet huny, sőt olyan elvárásokat kelt, hogy Magyarország külügyminiszterének így kelljen viselkednie, ilyen arcpirító módon. Mert ezekre van magyarázat. S minden, ami – akárhogy is, de – magyarázható, az kiismerhető is, az ellen – akárhogy is, de – lehet védekezni még a legkevésbé demokratikus környezetben is. Még itt is lehet valahogy.
Mert az, hogy így nyaralnak a NER-ben, s ezt csinálják, ha lebuknak (értsd: hazudnak, ha sarokba szorítják őket), az, ha mégoly elfogadhatatlan is, de magyarázat. Miért pont Szijjártó Péter lenne különb? Miért pont bármelyikük?
Ám ami megmagyarázhatatlan, az megismerhetetlen is, s alig is felfogható mivoltában kellőképpen félelmetes is: akárhonnan nézzük, csak az jön ki belőle, hogy ezek mindenre képesek. S bizony ilyen eleme is van Szijjártó Péter mocskos véget ért nyaralásának.
Jelesül az, hogy amikor még a kanyarban sem volt a lebukás, de az Adria hűs habjain már ott ringatózott Magyarország külügyminiszterével az állami pénzekkel stafírozott nagymenő jachtja, akkor Szijjártó Facebook-oldalán még javában ott sorakoztak az öltönyös, irodában lekapott, hivatali telefont markolászós fotók… hogy „külügyminiszterúr” ezt dolgozta, azt oldotta meg, amazt intézte el fáradhatatlanul, s persze az íróasztala mögül. Erre adjon valaki magyarázatot! Hogy ezt miért kellett csinálni? Ekkor nem volt még sarokba szorítva senki! Ezt nem kínjukban hazudták, hanem örömükben.
Ez tipikusan a ki nem kényszerített hazugság. Nem azért hazudták, mert időt, életet, bármit kellett nyerni. Nem azért, mert ezzel kivágták volna magukat valamiféle csávából, de még csak nem is azért, hogy végre békén hagyják őket. Csak úgy, ok nélkül, mert ezt diktálta a bioritmus. Reggel felkeltek, s látták, hogy már hét óra van, de még mindig nem hazudtak semmit. Hát, hegyibe! S ez az, ami félelmetes igazán.
