A szerk.

Alkalmassági vizsgálat

A szerk.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztus elején határozott közleményben tudatta: megszületett a júniusban kirobbant zaklatási botránnyal kapcsolatos vizsgálóbizottsági jelentés, és megállapították: az intézmény főigazgatója, Kiss-B. Atilla „az elvárható gondossággal járt el: megtette a szükséges intézkedéseket, még független szakértőket is felkért az ügy kivizsgálására”.

A minisztériumi közleményben arról is olvashattunk, hogy Kiss-B. a meg nem nevezett függetlenek szakértelmével is felvértezve jelenthette ki: nem nyert bizonyítást, hogy bármiféle „zaklató jellegű tevékenység” történt volna a Nagymező utcában. A rend kedvéért hozzátették azt is, hogy „az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden hátrányos megkülönböztetést és a szexuális zaklatás valamennyi formáját elítéli”.

Ha e minisztériumi közlendőben csupa igazság sorakozna, akkor sem mondhatnánk, hogy kielégítő magyarázattal szolgálna a történtekre, és mindössze ennyi tartozna a nyilvánosságra. A korábbi sajtóinformációkban sokkal súlyosabb vádak fogalmazódtak meg, mint amelyeket el lehetne intézni annyival, hogy „nem is történt semmi”. És mivel sem az Emmi, sem az Operett vezetése nem részletezi, mégis hogyan jutott az idézett megállapításra, okkal gondolhatjuk, hogy a közlemény maximum az ügyek eltussolására alkalmas.

Június elején, amikor először olvashattunk a „zaklató jellegű” tevékenységről, a megszólalók Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató nevét említették, aki megalázta, tűrhetetlen megjegyzésekkel illette munkatársait. Kriza már februárban „feladatai eredményes lezárására és más irányú szakmai feladataira tekintettel, közös megegyezéssel távozott” az Operettből, de ugyanezt júniusban, a botrány kirobbanása után a főigazgató már úgy indokolta: „rávetült a gyanú árnyéka”, s ezért volt a közös megegyezés. Márpedig ha elfogadjuk a minisztériumi jelentést, akkor most az egykori ügyvezető igazgató verheti az asztalt, hogy ártatlanul hurcolták meg, hogy mindenféle disznóságokkal vádolták. De úgy tűnik, Krizát annyira lekötik más irányú szakmai feladatai, hogy nagyvonalúan fátylat borít a múltra.

Nem így a panaszosok, akikre egyáltalán nem volt kíváncsi a főigazgatói vizsgálat, és akik végül úgy döntöttek, perlik az Operettszínházat, ha az Emmi záros határidőn belül nem rendel el egy újabb, immár transzparens vizsgálatot. Civiljogi képviselőjük szerint „a sértettek borzasztó állapotban vannak, mindegyiknek máig hullámzó az egészségi állapota, van, aki csak akkor képes elhagyni a laká­sát, amikor a pszichoterapeutát keresi fel” – és ha ebből csak egy szó is igaz, az megint a vizsgálat korrektségét kérdőjelezi meg. Egyáltalán: miféle „független” szakértők vettek ebben részt, mit vizsgáltak, és kiket kérdeztek meg, ha nem a panaszosokat?

Ma az eddigiekhez képest új elem, hogy a bíróság előtt az érintettek arccal és névvel is kiállnak majd a nyilvánosság elé, ami tényleg nagy bátorságra vall. Hisz’ abban egészen biztosak lehetünk, hogy ezzel további zaklatásnak teszik ki magukat. A nyilvános mocskolódás borítékolható, lévén a pártsajtóban egy Emmi-közlemény (ahogy bármi, ami a kormánytól érkezik) szent és sérthetetlen, aki pedig a tartalmát vitatja, az alapból a rendszer ellensége. De abban is biztosak lehetünk, hogy ha be is bizonyosodna a bíróság előtt az igazuk, az alperes Emmi mellényzsebből (közelebbről: közpénzből) kicsengeti a kártérítésül megítélt pár százezer forintot, amit megbélyegzési pénznek is mondhatnának, mert attól kezdve nemigen lesz olyan bátor vezető, aki a szakmájukban alkalmazná őket.

Addig meg folytatódik a maszatolás. „A Budapesti Operettszínház elemi érdeke, hogy minden felmerülő ügyet mielőbb kivizsgáljanak, egyelőre azonban nincsenek ügyek” – közölte a színház vezetése a sajtóval a készülődő per hírére, a minisztérium meg az idézett közleményt lobogtatja. Miért is tennének másképp? Egyértelmű, hogy munkáltatói oldalról senkinek nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság.

Már csak azért sem, mert egy alapos vizsgálattal nem biztos, hogy csak az egykori ügyvezető disznóságai derülnének ki, de a főnöke alkalmatlansága is. Sőt egy igazán alapos vizsgálat netán még azt is fel találná tárni, hogy a minisztérium állítása, miszerint „minden hátrányos megkülönböztetést és a szexuális zaklatás valamennyi formáját elítéli”, nemcsak képmutatás, de egyenesen hazugság. Ettől azonban egyelőre sem Kiss-B. Atillának, sem más, hozzá hasonló főnöknek nem kell tartania, hiszen a rendszer logikája szerint inkább roppanjon össze, menjen világgá, járjon terapeutához megannyi kiváló szakember, mint hogy egy-egy kegyelt színigazgató kudarcára fény derüljön. Ma már az üres nézőtér sem bizonyít semmit.

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)