A szerk.

Szent Erzsébet szupersztár

A szerk.

„Urunk, Jézus Krisztus, szeretett Mesterünk! Teljes szívünkből hálát adunk Neked, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egész folyamán különös erővel átélhettük jelenléted csodáját, szereteted szelíd és ellenállhatatlan erejét. Hittük eddig is, de most meg is érezhettük, hogy ami történt, nagyobb, mint mi vagyunk.”

Erdő Péter hálaadó imája alapján azt gondolnánk, hogy a szeptemberi világraszóló (legalábbis annak szánt) rendezvénysorozat a hazai katolikus egyház sikertörténete volt, egyúttal újjászületésének és modernizációjának fontos állomása. Noha nincs okunk kételkedni a bíboros őszinteségében, a teljességhez tartozik, hogy a pápai zárómisét leszámítva kizárólag olyan eseményeket tudunk felidézni az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról, amelyek korántsem Jézus szelíd szeretetének és ellenállhatatlan erejének a bizonyítékai voltak, inkább magasztosnak aligha nevezhető megnyilvánulások sora – élő díszletnek kirendelt kisdiákok, Tóth Gabi popénekesnő „vértanúsága” stb. –, meg persze a tömény kormánypropaganda. Mindezt Semjén Zsolt azon Facebook-bejegyzése jelképezi a legtömörebben, amelyet Ferenc pápával készült közös fotója alá írt: „Találkozó a Szentatyával, röviden bemutattam egyházpolitikánkat”. De a magyar katolikus egyház inkompetenciáját jelzi az is, hogy a számukra fontos események (ha voltak egyáltalán ilyenek) nem érték el az országos sajtó ingerküszöbét, és arra sem vennénk mérget, hogy a több mint 30 milliárd állami forinttal megtámogatott eseménnyel olyan hatalmas tömegeket sikerült volna meggyőzni a hit erejéről, vagy visszacsalogatni őket a vasárnapi misére. Azt persze nem tudjuk, hogy a kormány egyházpolitikáját Semjén hogyan tálalta a pápának, ám abban kétségtelenül igaza volt, hogy az röviden összefoglalható. Valahogy így: „Orbán Viktor feltétlen hívei nem szenvednek hiányt”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?