A szerk.

Szent Erzsébet szupersztár

A szerk.

„Urunk, Jézus Krisztus, szeretett Mesterünk! Teljes szívünkből hálát adunk Neked, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egész folyamán különös erővel átélhettük jelenléted csodáját, szereteted szelíd és ellenállhatatlan erejét. Hittük eddig is, de most meg is érezhettük, hogy ami történt, nagyobb, mint mi vagyunk.”

Erdő Péter hálaadó imája alapján azt gondolnánk, hogy a szeptemberi világraszóló (legalábbis annak szánt) rendezvénysorozat a hazai katolikus egyház sikertörténete volt, egyúttal újjászületésének és modernizációjának fontos állomása. Noha nincs okunk kételkedni a bíboros őszinteségében, a teljességhez tartozik, hogy a pápai zárómisét leszámítva kizárólag olyan eseményeket tudunk felidézni az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról, amelyek korántsem Jézus szelíd szeretetének és ellenállhatatlan erejének a bizonyítékai voltak, inkább magasztosnak aligha nevezhető megnyilvánulások sora – élő díszletnek kirendelt kisdiákok, Tóth Gabi popénekesnő „vértanúsága” stb. –, meg persze a tömény kormánypropaganda. Mindezt Semjén Zsolt azon Facebook-bejegyzése jelképezi a legtömörebben, amelyet Ferenc pápával készült közös fotója alá írt: „Találkozó a Szentatyával, röviden bemutattam egyházpolitikánkat”. De a magyar katolikus egyház inkompetenciáját jelzi az is, hogy a számukra fontos események (ha voltak egyáltalán ilyenek) nem érték el az országos sajtó ingerküszöbét, és arra sem vennénk mérget, hogy a több mint 30 milliárd állami forinttal megtámogatott eseménnyel olyan hatalmas tömegeket sikerült volna meggyőzni a hit erejéről, vagy visszacsalogatni őket a vasárnapi misére. Azt persze nem tudjuk, hogy a kormány egyházpolitikáját Semjén hogyan tálalta a pápának, ám abban kétségtelenül igaza volt, hogy az röviden összefoglalható. Valahogy így: „Orbán Viktor feltétlen hívei nem szenvednek hiányt”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.