A szerk.

Vár a MÁV

A szerk.

Az anyázás azok közé a kivételesen sértő gesztusok közé tartozik, amely sokak szerint azonnali megtorlást követel. Ám ha abból indulunk ki, hogy hányan anyáznak csak a városi közlekedésben, már nem is akkora sértés ez.

Általában nem tudatosan tör elő azokból, akiket vélt vagy valós sérelem ér. Például, ha nem jön az InterCity háromnegyed órája, és a hidegben kell ácsorogni. Ha nincs utastájékoztatás, nincs WC és váróterem sincs… Nos, ilyen szituációban azok az utasok is könnyen anyázni kezdhetnek, akiknek volt gyerekszobájuk. Valószínű, hogy a Kelenföldi pályaudvaron fagyoskodó Hadházy Ákos is spontán, úgymond hirtelen felindulásból vagy épp tehetetlenségében támadt neki hasonló szavakkal Lázár János illetékes szakminiszternek. Ahogy nap mint nap utasok százai teszik. De tényleg minden áldott nap, s mindig jó okkal.

Baross Gábor óta nem volt olyan közlekedési minisztere Magyarországnak, akinek a neve annyira egybeforrott volna a vasúttal mint Lázár Jánosé. Pedig nem akart ő közlekedési miniszter lenni. Elmondása szerint, amikor Orbán Viktor megkereste azzal, hogy „volna itt egy kis probléma, tudna-e segíteni”, nem tudott nemet mondani. Mert ő ilyen, nyilván. „Hízelgőnek tartom, hogy a legnehezebb és a legbonyolultabb feladatra szoktak odaállítani” – mondta később, megidézve ezzel az egykori nagy előd, Gerő Ernő szellemét is, aki ugyancsak dilettánsként, pártutasításra lett közlekedési miniszter. A különbség legfeljebb annyi, hogy Gerő alatt, 1945 és 1949 között úgy-ahogy újjáépítették a félig elpusztított vasutat, Lázár 2022. novemberi kinevezése óta viszont az amúgy is emberalatti állapotban lévő vasút még jobban leépült. A miniszter leállított minden korábbi beruházást (egyebek mellett 115 korszerű mozdony beszerzését), kirúgott egy csomó embert. Viszont bevezette az ország- és megyebérletet, ami leginkább jelentős mennyiségű koporsószög volt a haldokló magyar vasút számára.

„Nem tudom azt mondani a kedves magyar honfitársaknak, hogy elképesztő jó szolgáltatást biztosítunk, gyertek és utazzatok. Ezzel szemben azt tudom nekik mondani, hogy nézzétek, ez olyan, amilyen, de a miénk, és olcsón adom ezt a szolgáltatást” – mondta még tavaly áprilisban Lázár a Telex podcastjában, ígérete pedig a 20 ezer forintnál olcsóbb országbérletre és a feleannyiba kerülő megyebérletekre vonatkozott. A leértékelt vonatjegyeket örömmel fogadta az utazóközönség, legalábbis azok, akiket különösebben nem érdekelt, hogy e nagylelkűség is kizárólag a magyar adófizetőknek köszönhető. Azt sem lehet tudni, hogy a bérletek bevezetése mekkora veszteséget okozott a MÁV-nak, bár a kormányhoz közelálló körökben ez számított a legkevésbé.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.