Zavartalanul

Nyilván önök is úgy vannak vele, mint mi, hogy évek (az idősebb kollégák évtizedek) óta valóságos ideggörcsben várják a japán zárszámadási törvény vitáját a tokiói parlamentben, és miután kiderül, hogy a hiány magas, napokig álmatlanul tanulmányozzák az apró betűs részt, hogy hol szaladtak el a költségek (vagy maradtak el a tervezett bevételek). Szegény japán adófizető barátaink!

Mindez a férfi magasugrás döntőjét és az olasz Gianmarco Tamberi magas színvonalon szórakoztató magánszámát nézve jutott az eszünkbe, melyet azelőtt, aközben és azután adott elő, hogy izgalmas ugribugri során elnyerte az olimpiai bajnoki címet (megosztva az ugyancsak extravagáns katari versenyzővel). De lehet, hogy akkor, amikor a jihlavai születésű Lukáš Krpálek (edzője egy ízben „intelligens szörnynek” nevezte, csehül jobban hangzik: inteligentní monstrum) pompás fejen átdobással ippon értékű akciót hajtott végre a jóképű grúz mackó, Guram Tusisvili sérelmére a nehézsúlyú cselgáncsozók zárómeccsén; minekutána a két daliás fiatalember úgyszólván percekig zokogott a tatamin egymás nyakában, az örömtől, a bánattól, az ördög tudná megmondani, mitől, saját maguk, egymás és a sport szeretetétől. A befogadói élmények sorolását sokáig tudnánk folytatni, a női rövidtávfutó mezőny már-már művészi sminkjein és ékszerkollekcióján át a tajvani és a kínai versenyző akrobatikájáig a női tollas egyéni döntőben. Végül is az igazi sportrajongónak tulajdonképpen tökmindegy, hogy mit néz.