A szerk.

Mennyit ér egy érem?

A szerk.

Na, elmentek ti a picsába – írta Budai Gyula Fekete-Győr Andrásnak adresszálva, de az egész ellenzék okulására az olimpia és egyáltalán a versenysport vonatkozásában, a reá oly jellemző kifinomultsággal – nem ironizálunk, tényleg szerfelett kifinomult bejegyzésről van szó, hisz azt írta, hogy p.csába (így biztos mást jelent).

De ordenáré stíl ide vagy oda, Budai kétségkívül pontos volt, találóbban meg sem lehetne fogalmazni a NER élsportról alkotott filozófiáját. Csak így, hogy elmentek ti még a környékéről is, hogy merészelitek egyáltalán nézni, pláne szurkolni vagy bosszankodni rajta – a legnagyobb kravál bizonyára akkor törne ki, ha minden elszánásukat összeszedve még szotyolázni is bátorkodnának a roha­dé­kok. Ennek a Fekete-Győrnek is az volt a vétke, hogy örült Milák Kristóf aranyérmének. Igaz, hogy az előző héten még az volt a baja Budainak, hogy Fekete-Győr nem örült Szilágyi Áron aranyérmének, de attól még, hogy Budai sültbolond, elég rendesen beleverték a NER sportfilozófiáját.

Hogy ez a filozófia olyan hazugságokon, hamisságon alapszik, amelyek Budai citált – a kiragadott példamondaton túl is meglehetősen terjedelmes – közösségi felszólamlását is teljesen zavarossá, már-már háborodottá teszik, az nyilván a kisebb baj. A nagyobbat egy másik példával lehet könnyen érzékelhetővé tenni, azzal a képtelenséggel ugyanis, mely a budapesti repülőtéren esett, amikor Hosszú Katinka – jelen olimpia 5. és 7. helyezésének birtokában – a hátsó kijáraton menekült el a rajongói (!), az őt virágcsokorral váró szövetségi elnök (!) és persze a sajtó elől. Jegyezzük meg, hogy a vele távolról sem barátságtalan sajtó elől. Hosszú látványos, medencén kívüli vergődése ugyancsak fenntartások nélkül írható a Nemzeti Együttműködés Sportrendszerének a számlájára, épp úgy, ahogy a medencében nyújtott teljesítménye – még azzal együtt is, hogy maga is e rendszer aktív formálója a mai napig. S minden kritika is ebbéli tevékenysége miatt érte, nem pedig a versenyen elért eredményeinek szólt, gondoljunk csak arra, hogy Cseh László hetedik helyét mekkora sikerként könyvelte el a teljes magyar közvélemény – negyedik olimpiáján Hosszúval is megeshetett volna ugyanez.

Mindez semmi másból nem következik, csupán abból, amit oly plasztikusan fogalmazott meg Budai (hadd ne kelljen leírni még egyszer). Abból, hogy – mint annyi, de annyi más dologgal kapcsolatban is – azt mondja a NER az ország egyik felének, vagy adott esetben az ország egyik felét képviselőknek, hogy te bizony elmégy innen a sunyiba, amíg szépen vagyok! Mert neked ehhez semmi közöd, neked nem szól a Himnusz, neked itt keresnivalód nincs, mert ez egyszerűen nem a tied – elvettük tőled.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.