A szerk.

Mennyit ér egy érem?

A szerk.

Na, elmentek ti a picsába – írta Budai Gyula Fekete-Győr Andrásnak adresszálva, de az egész ellenzék okulására az olimpia és egyáltalán a versenysport vonatkozásában, a reá oly jellemző kifinomultsággal – nem ironizálunk, tényleg szerfelett kifinomult bejegyzésről van szó, hisz azt írta, hogy p.csába (így biztos mást jelent).

De ordenáré stíl ide vagy oda, Budai kétségkívül pontos volt, találóbban meg sem lehetne fogalmazni a NER élsportról alkotott filozófiáját. Csak így, hogy elmentek ti még a környékéről is, hogy merészelitek egyáltalán nézni, pláne szurkolni vagy bosszankodni rajta – a legnagyobb kravál bizonyára akkor törne ki, ha minden elszánásukat összeszedve még szotyolázni is bátorkodnának a roha­dé­kok. Ennek a Fekete-Győrnek is az volt a vétke, hogy örült Milák Kristóf aranyérmének. Igaz, hogy az előző héten még az volt a baja Budainak, hogy Fekete-Győr nem örült Szilágyi Áron aranyérmének, de attól még, hogy Budai sültbolond, elég rendesen beleverték a NER sportfilozófiáját.

Hogy ez a filozófia olyan hazugságokon, hamisságon alapszik, amelyek Budai citált – a kiragadott példamondaton túl is meglehetősen terjedelmes – közösségi felszólamlását is teljesen zavarossá, már-már háborodottá teszik, az nyilván a kisebb baj. A nagyobbat egy másik példával lehet könnyen érzékelhetővé tenni, azzal a képtelenséggel ugyanis, mely a budapesti repülőtéren esett, amikor Hosszú Katinka – jelen olimpia 5. és 7. helyezésének birtokában – a hátsó kijáraton menekült el a rajongói (!), az őt virágcsokorral váró szövetségi elnök (!) és persze a sajtó elől. Jegyezzük meg, hogy a vele távolról sem barátságtalan sajtó elől. Hosszú látványos, medencén kívüli vergődése ugyancsak fenntartások nélkül írható a Nemzeti Együttműködés Sportrendszerének a számlájára, épp úgy, ahogy a medencében nyújtott teljesítménye – még azzal együtt is, hogy maga is e rendszer aktív formálója a mai napig. S minden kritika is ebbéli tevékenysége miatt érte, nem pedig a versenyen elért eredményeinek szólt, gondoljunk csak arra, hogy Cseh László hetedik helyét mekkora sikerként könyvelte el a teljes magyar közvélemény – negyedik olimpiáján Hosszúval is megeshetett volna ugyanez.

Mindez semmi másból nem következik, csupán abból, amit oly plasztikusan fogalmazott meg Budai (hadd ne kelljen leírni még egyszer). Abból, hogy – mint annyi, de annyi más dologgal kapcsolatban is – azt mondja a NER az ország egyik felének, vagy adott esetben az ország egyik felét képviselőknek, hogy te bizony elmégy innen a sunyiba, amíg szépen vagyok! Mert neked ehhez semmi közöd, neked nem szól a Himnusz, neked itt keresnivalód nincs, mert ez egyszerűen nem a tied – elvettük tőled.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.