A szerk.

Talán nem is hallgatni

Október második felében derült ki, hogy akár 70 pluszpontot is érhet az egyetemi felvételin az, ha a jelentkező elvégezte a Ma­thias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programját. Mit jelent ez hazánk tanuló ifjúsága, és főként felsőoktatási intézményei számára?

Érzéketlenség plusz

Az új CSOK plusszal az eredeti CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) betegségeinek egy részét talán sikerül orvosolni; kár, hogy csak egy részét.

Lengőfrász

Pedig látta jönni. De alábecsülte, vagy már tényleg ő sem a régi. Védekező állásba emelte ugyan az egyik karját, de az ernyedt mozdulat mit sem ért az elemi erejű parasztlengő ellen – azonnal talajt fogott.

Veszett hitek

Az egyszerűbb és megnyugtatóbb értelmezés még mindig az lenne, ha valamiféle regionális konfliktusnak tudhatnánk a Hamász támadását Izrael ellen és Izrael állam katonai válaszlépéseit a gázai övezetben.

A kordon záródik

Minek ment oda? Mármint Pekingbe Orbán? Ő kapaszkodott, hogy mehessen? A kézszorítás Hszi Csin-pinggel lett volna a látogatás célja, meg a gyárlátogatások, a Huaweinél, a Kínai Nemzeti Bankban vagy a BYD autógyártónál tett vizit?

A kitagadott ünnep

Magyarország jelenlegi társadalmi berendezkedésének – legyen az akár olyan, amilyen – valójában egyetlen eszmei, történelmi alapja van, az pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc.

Üzenet és valóság

„Hajnalonként egy pékségben dolgozom.” „A helyi tévében műsorvezető vagyok.” „Ünnepnapokon ebédszállítás.” „Bébiszitterkedés.” „Gyerekeket szállítok sportfoglalkozásra háztól házig.”

Betűje és szelleme

Megint győztünk. A világ legnagyobb krimiszerzői, számos magasan képzett rendőr és még több gazember, szerencsétlen flótás, bűnös lélek próbálta már kitalálni, időt, energiát nem kímélve törte rajta a fejét, de az istennek sem sikerült megalkotni a tökéletes bűntényt. S akkor most jön egy szinte névtelen magyar fiú, dr. Lévai István Zoltán Belsőmajor telepről, és láss csodát, feltalálja! A magyarok mindig győznek.

Választottak, kiválasztottak

„Ön sem diplomata, mégis van diplomata-útlevele” – vetette oda Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor Vadai Ágnes DK-s képviselő azt tudakolta írásbeli kérdésében Szijjártó Péter minisztertől, hogy „hány olyan személy kapott diplomata-útlevelet, akinek az ilyen útlevéllel történő ellátását – rendkívül indokolt eset miatt – ön javasolta”.

Lekapcsolva

„A miniszter úgy irányította a vasutat, mint egy terepasztal-kezelő” – írta Frisnyák Zsuzsa történész a Rákosi-korszak közlekedésügyi miniszteréről, Bebrits Lajosról. Azt is hozzátette, hogy „hirtelen haragú, impulzív ember” volt, aki „élő, eleven stílusban” fogalmazott, és aki efféle utasításokkal lepte meg a MÁV vezérigazgatóját: „Itt az ideje, hogy X igazgatót leváltsd. Legfeljebb Kelenföldre mehet váltókezelőnek.” A történész szerint Bebrits számára a vasút volt „az egyetlen közlekedési ágazat, melynek működési mechanizmusával – egy forgalmista szintjén – tisztában volt”.

Milyenek a véletlenek!

Magyar tulajdonú szállodalánc indul hamarosan, amelynek egyes ausztriai és magyarországi hoteljeit a hvg.hu minapi cikke szerint az elmúlt hónapokban Orbán Viktor vejétől, Tiborcz Istvántól vásárolta meg Zentai Péter érdekeltsége.