A szerk.

„A miniszter úgy irányította a vasutat, mint egy terepasztal-kezelő” – írta Frisnyák Zsuzsa történész a Rákosi-korszak közlekedésügyi miniszteréről, Bebrits Lajosról. Azt is hozzátette, hogy „hirtelen haragú, impulzív ember” volt, aki „élő, eleven stílusban” fogalmazott, és aki efféle utasításokkal lepte meg a MÁV vezérigazgatóját: „Itt az ideje, hogy X igazgatót leváltsd. Legfeljebb Kelenföldre mehet váltókezelőnek.” A történész szerint Bebrits számára a vasút volt „az egyetlen közlekedési ágazat, melynek működési mechanizmusával – egy forgalmista szintjén – tisztában volt”.

Magyar tulajdonú szállodalánc indul hamarosan, amelynek egyes ausztriai és magyarországi hoteljeit a hvg.hu minapi cikke szerint az elmúlt hónapokban Orbán Viktor vejétől, Tiborcz Istvántól vásárolta meg Zentai Péter érdekeltsége.

„A négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül” – ezt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója közölte azon a múlt heti sajtótájékoztatón, amelyen a szeptember 20-án történtekről számolt be.

Eddig okkal gondolhattuk, hogy a mohácsi csata tragikus és szégyenteljes vonatkozásai minden honfitársunk számára nyilvánvalóak.

„Még harcolunk, de testünk oly sovány. Testvér, segítsd a lebukottakat” – írta szegény József Attila abban a versében, amelyikért a legtöbb komcsizást kapta a mai hatalom mindenkori eszmetársaitól.

A kormányoldalon nem enyhül a Svédország NATO-csatlakozását kísérő elmebaj. Politikailag értelmezhetetlen megfontolásból a szuverenitására máskor oly kényes Orbán-kormány változatlanul úgy táncol az ügyben, ahogyan Erdoğan török elnök fütyül, de ő legalább tud mire hivatkozni: a Svédországba kivándorolt vagy menekült kurdok tízezreire Ankara potenciális veszélyforrásként tekint, és sehogyan sem bírja megemészteni, hogy a svédek ezt a kérdést a saját demokratikus meggyőződésük szerint kezelik.

A Kincsem az valami nagy csuda volt a moziban, tán a nemzeti ünnep (március 15.) előestéjén mutatták be; akkor már vagy két éve arról szólt a fáma, hogy ez minden idők legdrágább magyar filmje, amelyet a rajtkövön (2015-ben) több mint kétmilliárd forinttal küldött meg az állam. (Azóta nyilván a fasorban sincs ez a büdzsé, ma már feltehetően Rákay Philip Godzilla háromszor hazavágja Gyurcsányt című új filmterve vezeti a listát, bár ennek tételesen nem néztünk utána.)

A múlt héten kiderült, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt a minisztereivel együtt nem nyaraló, keményen dolgozó miniszterelnök mégiscsak lubickolt kicsit az Adriai-tengerben.

Az előző cikkben tárgyalt csepeli esetet értelmezhetjük úgy is, hogy a NER tesztelte, elfogadható-e már egy tanintézet falainak teleszórása a nemzet legfőbb vezetőjének bölcsködéseivel. A néhány nap utáni visszakozás arra utal, hogy még nem.

A gondolat olyan, mint az orangerie. Ízlelgessük ezt egy kicsit, aztán írjuk fel valahová, hátha egyszer nekünk kell teleraknunk falvédőkkel az ország összes középiskoláját, s nem lesz elég, amit a nagyitól örököltünk. („Az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza.” Kismadár, szívecskék, keszkenő.) Elöljáróban ennyit a gondolatokról, a későbbiekben még visszatérünk hozzájuk, ám addig tegyünk egy kis irodalmi kitérőt.

Az emberarcú Orbán Viktor szerepét a nemzetközi politikában újabban Novák Katalin köztársasági elnök játssza. (Ha csak az utóbbi éveket nézzük, eredetileg erre lett kitalálva Varga Judit volt igazságügyi miniszter, akinek aztán igen gyorsan be kellett állni a folyamatosan „brüsszelező” sorba, majd hasonló okból reaktiválták e szerep régi, bevált megformálóját, Navracsics Tibort is. Utóbbit vélt szalonképessége miatt az uniós pénzek ki­énekléséért küldte Brüsszelbe a miniszterelnök, mindhiába.)

Vasárnap a G7.hu című gazdasági hírmagazin közölt szemelvényeket a 11. osztályosoknak szóló hivatalos orosz történelemtankönyvből.