A szerk.

Magyarország legnagyobb tüntetése

A szerk.

Megy most némi szemérmeskedés: sokan voltak, százezres tömeg, több mint százezres, lehetett az vagy kétszáz is, satöbbi. A rendőrség (jaj, innen is köszönjük a professzionális helytállásukat) vonogatja a vállát, mit tudják ők, aki kíváncsi, kérdezze a szervezőket. Hát, persze.

1956. október 6-án Rajk László és mártír­társai újratemetésén az annalesek szerint épp kétszázezren voltak. Valamelyik szerencsétlen tévébohóc szerint 2002-ben, a parlamenti választás két fordulója közötti Kossuth téri Fidesz-dzsemborin egyenest kétmillióan voltak – aha. (Ennek emlegetésére több mint húsz éve mindig akkor kerül sor, amikor valaki a gátlástalanul stupid nagyot mondást akarja illusztrálni egy extrémül vicces példával.) Meg az van még, hogy a netadó elleni tüntetés akkora nagy volt, hogy a bátor Fidesz azonnal visszavonulót fújt, s azóta sincsen netadó, hurrá.

De az isten szerelmére, látta valaki a szombaton készült drónfelvételeket? Hallotta valaki a helyszíni beszámolókat? Mert azok mind arról szóltak, hogy amikor a tömeg eleje elért a Gellért térre, akkor a vége még el sem tudott indulni a Madách térről, vagy épp akkor indult el – végig teljes szélességében a Kiskörúton, a Kossuth Lajos utcán, az Erzsébet híd mind a hat sávján és a járdáin is, végig a budai felső rakparton… Mindenki látta, mindenki hallotta. Szombaton tartották Magyarország legnagyobb tüntetését.

Csupa bátor és vidám ember, színes ruhákban, egyedül vagy kis csoportokban, rengetegen, elszántan és emelkedett hangulatban, tudván, hogy amit tesznek, túlnő a saját személyükön. Javít rajtuk, s a világ során. S így érzett az is, aki – bármilyen okból – távolmaradt a Pride-ról, de egyetértett vele, lélekben ott volt, csak pont a sajtóban követte, vagy este egyszerűen csak rápillantott a hírekre. Így éreztek, akik integettek az ablakokból. S persze azt sem nehéz kitalálni, hogy mit érezhetett az a 18 ellentüntető, aki a saját egérfogójába szorult a Szabadság hídon, s az a másik nyolc-kilenc, akit a rendőrség szorított a Gellért-hegy kerítéséhez, de találgassa a fene. Feljelentik a rendőrséget, rendben van.

Szombaton Magyarország legnagyobb tüntetése zajlott le, s méltó is volt e történelmi státusához – már ha rendes emberek írják majd a történelemkönyveket (mert ha nem, akkor az lesz benne, hogy „gondolom, nem gyalog”, már le is védették).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.