Orbán Viktorról is festett portrét a Munkácsy-díjas giccsfestő, Vészabó Noémi
Ízlelgessük a tényt: a miniszterelnök portréját megfestő alkotó kapott állami kitüntetést, a szakma szerint teljesen érdemtelenül.
Ízlelgessük a tényt: a miniszterelnök portréját megfestő alkotó kapott állami kitüntetést, a szakma szerint teljesen érdemtelenül.
A DÁP-ot fejlesztő állami cég tenderén a két másik pályázatot érvénytelenítették.
A főépület aulájában most minden mosdó zárva volt.
Jövő keddre ismét demonstrációt szervez Hadházy, de lehet, hogy a Kúria nem ad rá engedélyt.
A küldöttség kezdeményezi, hogy az európai bíróság soron kívül vizsgálja felül a Pride betiltását is lehetővé tévő új magyar jogszabályt.
A MÜK szerint elnöke nem fogalmazott meg politikai kritikát a Jogászgyűlésen, és erről bárki meggyőződhet, mert az előadást közzétette.
Hivatali visszaélés állhat a mögött a beruházás mögött, amelynek révén a Sas-hegy oldalában tizenkét lakásos társasház épülne.
Abban sem értenek egyet, hogy kik veszélyeztetik mások testi épségét.
Egyébként pedig egyáltalán nem tartják kirívónak a kilométerenkénti 500 millió forintos költséget.
Egy tervezet szerint pedig külön csoportokba tennék azokat a gyereket, akik a következő tanévben kezdik az iskolát.
A korábban „elveszettnek” hitt Mercedes a kertben parkol.
A rendőrök kedd este buszmegállóban igazoltatták a tüntetésről hazaindulókat.