11 szavazata lesz a Fidesznek a kizárásáról döntő néppárti testületben, ebből az egyik Navracsics Tiboré

  • narancs.hu
  • 2019. március 8.

Belpol

Az EPP politikai közgyűlése március 20-án ül össze.

A Politico ma reggeli hírlevele tette közzé az Európai Néppárt (EPP) politikai közgyűlésének összetételét. Ez a testület dönthet egy párt kizárásáról vagy tagságának felfüggesztéséről az EPP-ben. A közgyűlés március 20-i ülésén a Fidesz kizárása lesz napirenden, miután 9 ország 12 pártja kezdeményezte ezt a Néppárt elnökénél (az nem teljesen világos, hogy március 20-án feltétlenül szavaznak is a kérdésben, vagy csak meghallgatják a Fideszt).

A táblázat alapján a közgyűlésben összesen 264 delegált foglal helyet, a Fidesznek 11, a KDNP-nek két tagja van. érdekesség, hogy az egyik Fidesz delegált Navracsics Tibor, aki az Európai Bizottság tagjaként hivatalból tagja a közgyűlésnek. Navracsics viszonya finoman szólva nem felhőtlen a  Fidesszel, nemrég azt nyilatkozta, talán csak büntetésből küldték Brüsszelbe.

Navracsics Tibor szerint lehet, hogy a kormány büntetésből küldte Brüsszelbe

Szerinte kiküldték, majd a kormány elkezdte támadni Brüsszelt. A 24.hu szúrta ki, hogy a Civil Rádióban kérdezték Navracsics Tibort, aki az alábbiakat mondta Fiala János műsorvezetőnek: Navracsics Tibor: Én vagyok az a biztos, akit kiküldött a kormány, majd a következő pillanatban megtámadta azt a helyet, ahova kiküldött, és azóta kint és bent is vagyok.

A 444 összesítése szerint egyébként a Fidesz kizárását biztosan támogatóknak 58, az ellenzőknek 48 szavazata van. Számos nagy párt álláspontja nem ismert vagy végleges, ép az is sokat számíthat, hányan tartózkodnak majd. A kizáráshoz legalább a megjelentek felének szavazata kell.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.