14 millió forintos büntetést szavaztak meg Gyurcsány Ferencnek

  • narancs.hu
  • 2024. november 26.

Belpol

Amiért azt mondta a parlamentben, hogy Orbán és a kormány áruló. 

114 igen, 42 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett fenntartotta keddi döntésével az Országgyűlés, hogy Gyurcsány Ferencnek ki kell fizetnie azt a 14 millió forintos bírságot, amit Kövér László házelnök szabott ki rá – írja a 24.hu

A lap emlékeztet, a DK elnöke az őszi ülésszak első napján árulónak nevezte a kormányt és Orbán Viktort. Gyurcsány fellebbezett a büntetés ellen, de kérelmét az Országgyűlés Mentelmi bizottsága elutasította, így Kövér László benyújtotta határozati javaslatát, amely alapján Gyurcsány Ferenc tiszteletdíja négyhavi összegével megegyező mértékben, 14 138 736 forinttal csökken.

Kövér László házelnök ülésvezető elnökként a kormánnyal és az Országgyűlés által megválasztott miniszterelnökkel szemben használt kifejezései miatt a képviselőt előbb rendreutasította, megvonta tőle a szót, mondván, nem engedhet meg magának mindent. Hozzátette, „Magyarország kormányát nem hazaárulózhatja le”. 

A DK elnöke később ezt vitatta, szerinte ezt csak a házelnök tiltja, és Kövér Lászlónak „elment az esze”, hiszen az egyik parlamenti főszabály, hogy szabadon lehet beszélni, aminek a kereteit nem feszítik szét az olyan vélemények, hogy Orbán Viktor elárulja a nemzeti érdek képviseletét.

Az ellenzéki politikus szerint az a legkisebb gond, hogy „Kövérnek az erkölcse és az intellektusa mellett baj van a fülével, mivel nem a hazaáruló, hanem az áruló szót használta”. Szerinte a házelnök visszaél hatalmával, korlátozza a képviselők szólásszabadságát, és elárulja a magyar parlamentarizmust, számolt be a portál. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.