Gyurcsány leárulózta Orbánt és a kormányt, Kövér elvette tőle a szót

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 30.

Belpol

A miniszterelnök beszédével kezdődött a parlament őszi ülésszaka, de nem reagált az Orbán Balázs múlt heti kijelentését ért ellenzéki kritikákra. Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban viszont azt mondta, hazaáruló kormánya van az országnak - nem is beszélhetett tovább, mert a házelnök közbelépett.

A miniszterelnök beszédével indult az Országgyűlés őszi ülésszaka. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában a hvg.hu tudósítása szerint arról beszélt, minden eszközt felhasznál a szuverenitás védelmében.

Beszédét árvízzel kezdte, ami a miniszterelnök szerint nehéz helyzet volt, komoly veszélyt okozott Magyarországon is, mivel az évszázad második legnagyobb árvize volt. A veszélyt azonban sikerült elhárítani, mindenkinek megköszönte a munkáját, aki ebben részt vett. Orbán szerint egyébként a 2013-as árvízi helyzettel összevetve a magyar állam és a kormány szervezettebb, felkészültebb lett, és azóta 435 milliárd forintot költöttek árvízi védekezéssel kapcsolatos fejlesztésekre.

Maradva az anyagiaknál, Orbán Viktor beszámolója szerint óvoda- és iskolafejlesztésekre az elmúlt években 1400 milliárd forintot költött a kormány, majd azt is elmondta, hogy 13 millió ingyenes tankönyvet osztottak ki az iskolákban, ami mintegy 55 milliárd forintnyi kiadástól kímélte meg a családokat. A miniszterelnök úgy érzi, energiahordozók terén „rohamléptekkel haladunk” az ország függetlenedése felé. Példaként említette, hogy az MVM bevásárolta magát egy földgázmezőbe. A gazdasági-pénzügyi helyzet Orbán szerint stabil, de a költségvetési hiányt még lejjebb kell faragni, csak úgy, mint az adósságállomány arányát. Az ország pénzügyi helyzetét azonban jelentősen befolyásolja az infláció és a kamatszint mértéke. Utóbbiról állítása szerint „élénk és éles vita folyik”, és bár a kormány a mainál kedvezőbb hitelfeltételeket szeretne, a kamatkörnyezetet a jegybank alakítja ki. 

Orbán Viktor beszélt az új gazdaságpolitikáról is, illetve arról, hogy Magyarország számára a legrosszabb forgatókönyv a blokkosodás. Ezt persze szerinte Brüsszel szorgalmazza, ami hidegháborús helyzetet eredményez. Ez Magyarországnak a miniszterelnök szerint nem jó, mert mi nem akarunk a keleti és a nyugati gazdaság között választani.

„Magyarország nem tesz különbséget az égtájak között, neki mindenből a legjobb kell, technológiából is, meg hitelből is”

– mondta a miniszterelnök, aki szerint olyan akciótervekre van szükség, amelyekkel a gazdaság növekedésének ütemét a 3-6 százalék közötti sávba lehet emelni. Ezek első elemei már a jövő évi költségvetésben is meg fognak jelenni: jön például a diákhitelhez hasonló munkáshitel és a 13. havi nyugdíj állandósítása.

Orbán szerint a migráció terén a Nyugat nem követte a magyarok példáját, és Magyarországnak azért kell fizetnie, mert megvédte a határait. A magyar kormány nevében jelezte: „Brüsszel főterére fogjuk szállítani a migránsokat.” A Ukrajna elleni háborúról áttérve a miniszterelnök arról beszélt, szerinte vannak már Magyarországon kívül néhányan, akik nem szeretnék, ha ez a helyzet újabb világháborúhoz vezessen.

„A legtöbb dologra, válsághelyzetre megoldás a nemzeti kormányzás, amit Magyarország is folytat, bár sokan ez ellen intéznek nyílt támadást, vagy rejtett destabilizációs tevékenységet”

– mondta Orbán, aki azt ígérte mindez eszközt, habozás nélkül felhasználna a nemzeti szuverenitás védelmében, „érkezzen a fenyegetés a szélrózsa bármely irányából”.

 

Gyurcsány hazaárulónak nevezte Orbánt

Orbán Viktor beszédére reagáltak az ellenzéki frakciók. Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a rendelkezésre álló időt arra használta fel, hogy megemlékezzen Karsai Dánielről, a szombaton elhunyt alkomtányjogászról. Kövér László ezután azt mondta, provokáció történt, politikai propagandára használtak fel egy tragikusan elhunyt embert. 

 

Lukács László György (Jobbik) a gazdaságról és az áradásról is beszélt, ám ő inkább a „bűn áradásáról” akart felszólalni. Mint mondta, a párt konzultációt indít, hogy miként lehetne az emberek biztonságát jobban szavatolni. Tordai Bence (Párbeszéd frakciótag) szerint Orbán Balázsnak azért van meg még az állása, mert nem derült ki a mérésekből, hogy mit kell tennie a Fidesznek, miután a miniszterelnök politikai igazgatója azt mondta, mi nem tettük volna azt, amit Ukrajna két és fél évvel ezelőtt, vagyis nem védekeztünk volna az orosz agresszióval szemben.

Ungár Péter (LMP) arról faggatta Orbánt, hogy mi lesz akkor, ha Trump nyer a választáson, aki keményen fellép majd Kínával, így a magyar kormányfő nem tudja megcsinálni a gazdasági függetlenséget. Hozzátette, gazdasági kapcsolatainkt nagy része nem Kínával, hanem olyan országokkal zajlik, melyek szövetségesei az Egyesült Államoknak. Komjáthi Imre (MSZP) arról kérdezte Orbánt, miszerint a Fideszben korábban azt mondták, mindennek van következménye, Orbán Balázs pedig még mindig pozícióban van. „Csak a nőkre érvényes ez?” – kérdezte utalva arra, hogy Novák Katalinnak és Varga Juditnak távoznia kellett tisztségéből a kegyelmi ügy következményeként.

Toroczkai László (MI Hazánk) szerint hiába védekeztek sikeresen az áradással szemben, a vízmegtartásért nem tesznek semmit, miközben aszály van nyaranta.

Kritizálta továbbá a kormányt Izrael támogatásáért, ugyanis úgy látja, más államok nem támogatják ennyire az országot, annyira, hogy a felrobbanó csipogók ügyében is érintettek voltunk. Simicskó István (KDNP) hosszasan dicsérte a kormányt az árvízi védekezésért, a családtámogatásokért is köszönetet mondott.

Gyurcsány Ferenc (DK) Júdás árulásához hasonlította az Orbán-kormányét: visszament 2009-ig, amikor Orbán Viktor 15 percre marad egyedül Putyinnal, és úgy ment be mint a leginkább oroszellenes politikus, majd úgy jött ki, mint a leginkább oroszbarát politikus.

Nem tudni, mivel zsarolják a magyar kormányfőt, de Magyarországnak áruló kormánya és áruló kormányfője van, mondta.

Kövér László nem értékelte Gyurcsány szavait, ezért félbeszakította, majd elvette tőle a szót.

Kocsis Máté (Fidesz) azt mondta, egész nyáron egy mániákus hazudozót hallgattak, és most a parlamentben is azt hallgatnak. „Orbán Balázs lehet, hogy olyat mondott, amit nem lehet mondani, de legalább korrigálta a szavait. De önök egész életükben gyalázták Wittner Máriát, az 56-osokat” – tette hozzá.

A miniszterelnök nem reagált Orbán Balázst ért kritikákra

Orbán Viktor is reagálhatott az ellenzéki felszólalásokra: türelmet kért a DK-nak, mert a parlamentbe jutasárt kell harcolniuk, ilyenkor pedig az ember ideges. Szerinte az ukrajnai háború két szláv nép háborúja, amiből jobb, ha kihagynak minket. A kormány nem avatkozik be az amerikai választásba, hanem épp fordítva történik, és sokat kell dolgozni azon, hogy az egyensúly helyreálljon. 

Az elitből érkező képviselők úgy beszélnek az összeszerelő üzemekről, mint akik lenézik azt, miközben olyan gazdaság nincs és nem is lesz, amelyben nem lesznek kékgalléros, olajos kezű emberek. Azt kívánta, sikerüljön jobban az őszi ülésszak, mint ahogy elkezdődött. Orbán Balázzsal kapcsolatos kritikákra nem reagált a miniszterelnök. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.