15 közgazdász leírta, miért nem ért egyet a Fudan egyetem idetelepítésével

  • narancs.hu
  • 2021. május 27.

Belpol

Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Király Júlia, Mellár Tamás is az aláírók között.

A Közgazdászok a válságkezelésről Facebook-oldalon jelent meg 15 szakember (Bihari Péter, Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Felcsuti Péter, Győrffy Dóra, Király Júlia, Mellár Tamás, Nagy Zoltán, Oblath Gábor, Palócz Éva, Petschnig Mária Zita, Prinz Dániel, Riecke Werner, Scharle Ágota, Vértes András) bírálata a kínai Fudan egyetem kampuszának Magyarországra településével kapcsolatban.

A bejegyzésben (amit a Telex szúrt ki) egyebek mellett a következő bírálatok olvashatók:

1. A magyarországi kampusz nem a kínai fél tőkebefektetéseként és kockázatvállalása mellett valósulna meg, hanem a magyar állam által Kínától felvett hitelből, vagyis a magyar állampolgárok pénzéből épülne Kína számára, a kínai érdekek szolgálatára.

2. Az ITM szerint 540 milliárd forintra becsült projekt összege mintegy 90 milliárd forinttal meghaladja a 2022. évre beterjesztett költségvetésben a felsőfokú oktatásra szánt előirányzatot.

3. A projekthez felvenni szándékozott, 450-580  forintra becsült hitel kamatlába kb. hatszorososa lenne annak az unió által kínált kölcsönnek, amelynek felvételétől a kormány a túlzott eladósodás elkerülésére hivatkozva a minap tartózkodott.

4. A hitel feltételei (visszafizetés ütemezése, valutája, árfolyamkockázat megosztása, záradékok, nemteljesítés esetén gyakorolt jogok stb.) ismeretlenek.

5. A betelepülő egyetem működtetése – az ITM számításai szerint is – 2023-2027 között 100 milliárd forintot igényelne, ezt követően pedig évente további 15,5 milliárd forint veszteségtérítést.

6. A fenntartására létrehozandó magyar-kínai alapítványban kisebbségi magyar részesedés lenne – a közbeszerzések elkerülése érdekében.

7. Belátható időn belül behozhatlan hátrányt jelentene a magyar felsőoktatás számára.

8. A kínai kampusz tandíja többszöröse lenne a magyar felsőoktatásban kiszabottnak, ezért a magyar társadalom szűk rétege engedhetné meg, hogy a gyerekeit itt taníttassa.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."