180 millió forint készpénzt találtak egy pénzügyminisztériumi tanácsos széfjében

  • narancs.hu
  • 2022. május 5.

Belpol

A széfben őrzött összegről azt vallotta, hogy az anyjáé.

Pályázati visszaélések, vesztegetés gyanúja miatt csaptak le a nyomozók több minisztériumi dolgozóra még április végén. Az eset során a 24.hu információi szerint a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 190 millió forintnyi tisztázatlan eredetű készpénzt foglalt le, ennek nagy részét egyetlen kormánytanácsosnál.

A 180 millió forintnál is nagyobb összeget egy olyan kormánytanácsosnál találták meg, aki a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumban, a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárságán dolgozott.

A cikk szerint a tisztviselő lakásán tartott széfben 3,5 millió forintot, majdnem tízezer amerikai dollárt (3,3 millió forintot) és több mint nyolcezer eurót (3 millió forintot) találtak, emellett terzorkulcsokat. A 24.hu szerint az ügyészségi dokumentumokból az derül ki, hogy a Belvárosi Pénzügyi Zrt.-nél kezelt széfben – amelyhez a kormánytanácsosnak is hozzáférése volt – 180 millió forint készpénz volt.

A minisztériumi tanácsos a pénzről azt mondta, hogy az a nyugdíjas, korábban fogorvosként folgozó édesanyja vagyona, amit kezelésre, használatra, megőrzésre vett át tőle.

Bár erről egy nyilatkozatot is bemutatott, az ügyészség a pénzt igazolatlan eredetűnek tekinti.

A portál emlékeztet, hogy a A korrupciós ügynek, amelyben ez az összeg is felbukkant, összesen 18 gyanúsítottja van, közülük egy főt bűnügyi felügyeletbe helyeztek, ötöt letartóztattak le, köztük a szóban forgó kormánytanácsost is.  A gyanú szerint az elkövetők vesztegetések útján részben a költségvetésből, részben európai uniós támogatásokból finanszírozott – a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt – pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.