Tízmilliárdos EU-s pályázati csalás miatt nyomoz az ügyészség

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. április 21.

Bűn

Szerdán több mint 25 helyszínen volt razzia, három minisztériumi munkatársat is őrizetbe vettek.

A Központi Nyomozó Főügyészség tizennyolc embert hallgatott ki egy hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben; a gyanú szerint az elkövetők vesztegetéssel részben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket - közölte a főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A főügyészség azt írta, szerdán egy időben, több helyszínen hajtottak végre eljárási cselekményeket, az ügyészség által szervezett akcióban közel 150 ügyész és rendőr vett részt.

Hozzátették: a megalapozott gyanú lényege szerint "az elkövetők vesztegetések útján", részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott - a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt - pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint.

 Közölték azt is, a Központi Nyomozó Főügyészség több mint huszonöt helyszínen végzett kutatást, ahol "lefoglalással és zár alá vétellel nagy összegű vagyon biztosítása történt meg".

Az ügyészség hivatalos személyektől több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegben értékpapírt és egy - készpénzért vásárolt - negyven millió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben tizenegy gazdasági társasággal szemben megindította a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőeljárást.

Az eljárásban tizennyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség, hét gyanúsított őrizetét rendelte el és közülük hat személy letartóztatásának elrendelését indítványozza. A kényszerintézkedések elrendeléséről pénteken dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája.

A Pénzügyminisztérium szerdán tudatta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények gyanúja miatt szerdán őrizetbe vette a Pénzügyminisztérium három pályázatkezelő munkatársát. Jelezték: a tárca mindenben segíti a nyomozóhatóság munkáját és elítéli a korrupció minden formáját. A vizsgálat időtartamára a Pénzügyminisztérium felfüggeszti az érintett dolgozók munkaviszonyát.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.