24 útépítési programot indít a kormány

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 1.

Belpol

A következő 4 évben 47,5 milliárd forintot szánnak az újonnan induló közútfejlesztési beruházásokra.

24 közútfejlesztési projektet indítan a kormány

– erről jelent meg határozat a hétfői Magyar Közlönyben. Mindez azért érdekes, mert alig két hónapja derült ki, Lázár János Építési és Közlekedési Minisztériuma eddig 270 beruházást függesztett fel tavaly május óta.

A beruházások állítólag "kiemelt társadalmi, politikai, gazdaságfejlesztési jelentőséggel" bírnak. Így Lázár János feladata lett azonnali hatállyal gondoskodni arról, hogy meginduljanak a közbeszerzések a munkák előkészítésére. Míg Varga Mihálynak a 2024-es költségvetésben 12,5 milliárd forintot kell találnia az állami beruházások során ezekre a célokra, majd 2025-ben 19,3, 2026-ban 9,9, 2027-ben pedig 5,8 milliárd forintot kell biztosítani, vagyis összesen 47,5 milliárd forint.

A 24 útépítési program a következő:

  • Baja, déli elkerülő út előkészítése,
  • M9-es gyorsforgalmi út déli lekötéséhez kapcsolódóan tompai új, teherforgalmi határátkelőhely és kapcsolódó gyorsforgalmi úti szakasz előkészítése,
  • 51-es főút Baja déli elkerülő – országhatár közötti szakaszának 2×2 sávossá fejlesztésének előkészítése,
  • M9-es gyorsforgalmi út előkészítése 51-es és 53-as főutak között lekötéssel Tompáig előkészítése,
  • Berettyóújfalu–Békéscsaba közötti 2×2 sávos közúti kapcsolat fejlesztésének előkészítése,
  • Pápa keleti elkerülő Repülőtéri bekötő út körforgalmi csomópontja és 832-es út közötti szakasz fejlesztésének előkészítése,
  • M4-es gyorsforgalmi út Karcag térségét érintő szakaszának, valamint Karcagot elkerülő új nyomvonalú útnak az előkészítése,
  • Szolnok új tehermentesítő út előkészítése Szandaszőlős elkerüléssel,
  • Kaposvár délkeleti iparterület megközelítésének előkészítése,8-as és 82-es főút összekötésének előkészítése Gyulafirátót térségében,
  • 32-es főút négynyomúsításának előkészítése az M3 autópálya – Jászberény között,47-es főút Algyői Tisza-híd 2×2 sávra történő bővítésének előkészítése kerékpáros átvezetéssel,31-es főút, Budapest és Nagykáta közötti szakaszának fejlesztésének előkészítése,
  • M44-es gyorsforgalmi út (Békéscsaba) – országhatár (Nagyszalonta) közötti szakasz előkészítése,
  • Szombathely északkeleti elkerülő út, valamint az M87 gyorsforgalmi út előkészítése visszakötéssel a 87-es főútra,
  • M86 Körmend–Szombathely-Zanat közötti szakasz előkészítése,
  • Bük és az M87 autóút közötti úthálózat fejlesztésének előkészítése,
  • Békéscsaba, déli elkerülő út 2×2 sávos emelt sebességű főúttá fejleszthető előkészítése,
  • Pécs kelet-nyugati átjáró út fejlesztésének előkészítése,
  • Kaposvár–Szigetvár közúti összeköttetés előkészítése,
  • Tormásliget elkerülő út előkészítése,
  • Komárom keleti elkerülő infrastruktúra fejlesztéseinek előkészítése,
  • Mihályfa elkerülő út előkészítése,
  • Sárvár, iparterületet elkerülő út előkészítése.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.