400 órára emelné a túlórakeretet a kormány

  • Sz. A.
  • 2018. november 22.

Belpol

A munkáltató bármikor berendelhetné a dolgozóit túlmunkára, de elszámolni és kifizetni ráér háromévente.

A modernkori rabszolgaság bevezetésére készül a kormány – álltja a Vasutasok Szakszervezete annak kapcsán, hogy kiderült: előzetes egyeztetés nélkül, egyéni indítványra egyről három évre módosítaná a munkaidőkeretet, s akár 400-ra emelné a túlórák számát. A változtatás egyebek között azt jelentené, hogy a munkavállalókat gátlástalanul bármikor be lehet rendelni túlmunkára úgy, hogy azt a munkáltató ráér háromévente elszámolni, kifizetni.

Sunyi módon ismét nekifut a kormány a munka törvénykönyve átalakításának: két fideszes képviselő egyéni indítványára tárgyalná az Országgyűlés a munkaidőkeret három évre emelését, és a túlóra drasztikus megnövelésének a lehetőségét. Ez utóbbi a szabadnapok korrekt és törvényes kiadását is rendkívül megnehezítheti – tudta meg a Vasutasok Szakszervezete. A 36 hónapos munkaidőkeret azt jelenti, hogy a munkaadók tetszés szerinti gyakoriságban kötelezhetnék túlmunkára a dolgozókat, s ráérnének azt csupán háromévente elszámolni.

Képünk illusztráció - egyelőre

Képünk illusztráció - egyelőre

 

Meleg János elnök szerint ez a munkavállalók elleni durva merénylet, amely ráadásul uniós előírásba ütközik, mert ellentétes „a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól” szóló irányelvvel, ezért képtelenség a magyar jogba átültetni.

Óriási tévedés azt gondolni, hogy ezzel majd frappánsan megoldja a kormány a munkaerőhiányt – érvel az elnök, aki felidézi: erre a változtatásra már tavaly is tett kísérletet a kormány, ám akkor végül visszalépett. Most viszont, hogy az előzetes egyeztetést és vitát kizárja, egyéni indítványnak álcázva ismét nekifut.

Amennyiben a javaslat átmegy a törvényhozókon, a szakszervezeti vívmányok legfontosabb eleme, a kollektív szerződés is erejét veszíti, hiszen eddig legalább abban szabályozták a túlórát, amelynek felső határa jelenleg legfeljebb 300 óra lehet.

Meleg János leszögezi: ez a hajmeresztő, a munkaadóknak szinte szabadkezet adó rendelkezés jogilag súlyosan aggályos, akár uniós kötelezettségszegési eljárást is maga után vonhat. A VSZ követeli: a Fidesz vonja vissza az indítványt, egyeztessen a szakszervezetekkel, s vegye figyelembe azokat a pontosításokat, amelyeket a munkavállalói oldal feltétlenül fontosnak tart.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.