444.hu: Rogán elismerte, amit Vitézy tagadott, a miniszter kapott üzenetet a képviselőtől

  • narancs.hu
  • 2024. december 2.

Belpol

Vitézy korábban azt állította, nincs is meg neki Rogán telefonszáma. 

Rogán Antalt hétfőn meghallgatta a parlament gazdasági bizottsága, ami után pár kérdés erejéig megállt újságírói kérdésekre válaszolni. A 444.hu újságírója arról faggatta, hogy történt-e egyeztetés a 2024-es önkormányzati választási kampányban közte, Ungár Péter (LMP-elnök), valamint Vitézy Dávid (LMP majd később Fidesz által is támogatott főpolgármester-jelölt) között egyeztetés. Rogán erre azt mondta, továbbra is várja az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. 

„Biztosak lehetnek benne, hogy én nem szóltam bele az LMP és Vitézy Dávid kampányába” – tette hozzá. Az újságíró később megmutott a telefonján egy felvételt, mely Rogán mobiljáról készült a parlamentben: a képen egy üzenetváltás látható Rogán és Vitézy között, egy BKK-ról szóló Index-cikket tárgyaltak. „Nagyon kíváncsian vártam, mert a szolgálatok már figyelmeztettek, hogy mikor fognak előállni ezzel a telefonnal. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a szolgálatokért felelős miniszter telefonjának a fotózása a parlamentben, az szerintem kimeríti a bűncselekmény fogalmát. Örülök neki, hogy ezt beismerte. A további következményekkel pedig számoljanak. Ez pedig semmit nem bizonyít” – felelte Rogán. 

Megismételte, hogy a cselekmény szerinte jogszabálysértő, azt viszont nem ismerte el, hogy egyeztetett volna Vitézy Dáviddal. „Azt hogy nekem elküld üzeneteket a Dávid, aki volt államtitkár, volt BKK-vezető, amikor fővárosi képviselő voltam és gazdasági bizottsági elnök... Évek óta ismerem. Amikor a kampány volt, soha nem találkoztam vele személyesen. Mindig elkerültem. Elküldött valamit, elolvastam. Érdemben legtöbbször nem reagáltam”. Mint állította, nem volt közöttük a kampányt érintően egyeztetés, és a feljelentést meg fogja tenni.

Vitézy az eset után azt írta a Facebookon, hogy „a 444 fél évvel ezelőtt (!), a főpolgármester-választás előtt már megkeresett, és bemutatott egy fényképet, melyet a Parlamentben készítettek Rogán Antal titkosszolgálatokért is felelős miniszter telefonjáról. Mutattak egy telefonképernyőt egy chatprogramról, amin ott volt a nevem, alatta a következő chatpartner pedig nem más, mint James Bond volt (nem viccelek). Elmondtam a 444-nek, hogy láthatóan egy olyan ember telefonját fotózták le, aki álnéven menti el a kontaktjait. Nem tudom, hogy a képen Rogán Antal telefonja van-e, a kép valódi-e és ki milyen néven szerepel a telefonban. A 444-nek hosszan és részletesen nyilatkoztam James Bondról, az interjú azonban 6 hónapja nem jelent meg, sem a választások előtt, sem azóta, sőt, a kérdést Rogán Antalnak sem tették fel, pedig a választások után, még júniusban nagyinterjúra mentek hozzá a Karmelitába”. Hozzátette, természetesen ismeri Rogán Antalt, amit sosem tagadott, és korábban biztosan volt üzenetváltás közöttük a tárcájával, de a kampányról nem egyeztettek.

A 444.hu esti cikkében felhívta rá a figyelmet, hogy Rogán Antal először ismerte el, hogy volt közöttük kommunikáció Vitézyvel az utóbbi időben, még ha szerinte ez nem is volt a kampányról való egyeztetés. De már ez a kijelentése is szöges ellentétben áll Vitézy nyilatkozataival, aki következetesen tagadta, hogy közügyekről kommunikáltak volna az utóbbi hónapokban.

Ugyanis Vitézy Dávidot júniusban, egy nappal azután kérdezték meg ugyanerről, hogy a Fidesz bejeentette volna a visszalépését a javára. Vitézy azt mondta akkor: „Nem volt köztünk üzenetváltás, fogalmam sincs, hogy ez micsoda. Nem beszéltünk ilyenről, én utoljára Rogán Antallal talán az édesapám temetése kapcsán beszéltem. Üzengetni egymással nem szoktunk, nekem vele semmilyen politikai tartalmú kapcsolatom nincsen. Utoljára közöttünk azon túli kapcsolat, hogy egymásnak köszönünk legfeljebb akkor volt, amikor a belváros polgármestere volt, és a Budapest Szíve programot végrehajtottuk.”

Majd azt mondta, Rogán Antal telefonszáma sincs meg neki. Arra, hogy akkor a miniszter telefonjában szerepel az ő neve, azt mondta, hogy biztosan egy fiktív névjegyről van szó. Mivel ezt az állítást akkor nem tudta lap ellenőrizni, egy kiélezett kampány utolsó napján nem akarták megerősítés nélkül ezt az információt nyilvánosságra hozni. 

Mint ismert, sokáig foglalkoztatta a közelmúltban Csárdi Antal korábbi LMP-s országgyűlési képviselő kijelentése, miszerint bizonyítékot látott arra vonatkozóan, hogy Rogán, Vitézy és Ungár Péter LMP-társelnök egyeztetett a kampányban stratégiáról. Csárdi nem árulta el, milyen bizonyítékot látott, de megkeresésünkre nem cáfolta, hogy egy üzenetküldő alkalmazásból kifotózott üzenet lehet a bizonyíték. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.