A budapesti Szabad Európát is bedöntheti Elon Musk

  • narancs.hu
  • 2025. február 11.

Belpol

Az ATV értesülései szerint az amerikai kormány által fenntartott szerkesztőség márciusig biztos a működésben.

Az ATV értesülései szerint csak márciusig biztos a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének működése, és már a portál bezárására is felkészültek, abban pedig mindenki boztos, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább a szerkesztőség. A munkatársak  „januárban kaptak egy emailt az amerikai vezetőségtől, ami arról szólt, hogy a februári fizetés »biztos«”,

majd egy egy újabb üzenet érkezett, ami szerint március közepére születhet meg az amerikai költségvetést, „és akkor dől el a Szabad Európa sorsa”.

A Szabad Európa budapesti szerkesztősége is Elon Musk áldozata lehet, aki Donald Trump elnök hivatalba lépése óta felforgatta az amerikai igazgatást, szüntet be segélyprogramokat, arról pedig már vasárnap írt, hogy szerinte be kéne szántani az amerikai kormány által több országban is több nyelven fenntartott Szabad Európát és a Voice of Americát. 

A Szabad Európa 2020-ban kezdte újra budapesti működését Magyarország sajtóviszonyainak gyors romlása miatt, azóta több díjnyertes anyagot is gyártottak.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.