A DK szerint a kormány "suttyomban" növelte az idősotthonok térítési díjait

  • narancs.hu
  • 2020. február 22.

Belpol

A korábbi haviról napi elszámolásra tért át ez évtől, ami azt jelenti, hogy az idősotthonok lakóinak éves szinten átlagosan 30-40 ezer forinttal kell többet fizetniük ellátásukért.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány egy decemberi rendeletében "suttyomban" növelte az idősotthonok térítési díjait – mondta az ellenzéki párt szakértője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Dávid Ferenc közgazdász kifejtette, a kabinet a korábbi haviról napi elszámolásra tért át ez évtől, ami azt jelenti, hogy az idősotthonok lakóinak éves szinten átlagosan 30-40 ezer forinttal kell többet fizetniük ellátásukért.

Elfogadhatatlannak nevezte ezt a változtatást, mert több tízezer kiszolgáltatott, nagyrészt tartósan beteg embert érint, ráadásul a kabinet "fű alatt", az érintettek bevonása nélkül hajtotta végre a módosítást. Az idősotthonok lakói ráadásul további drágulásra számíthatnak az infláció emelkedésével – tette hozzá Dávid Ferenc.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.